Külföld

Nem valószínű, hogy a hollandok is angolosan távoznának az Európai Unióból

24.hu
24.hu

2016. 06. 26. 18:30

A hollandok is elgondolkodtak, de egyelőre nincs túl nagy esély a Nexitre.
Korábban a témában:

Az Európai Unióból való kilépést eredményező brit referendum sokkhatásként érte az európai integráció egyik alapító tagjának számító és jelenleg az Európai Unió soros elnökségét betöltő Hollandiát is, az euroszkeptikusok pedig a történteket meglovagolva azonnal hasonló népszavazás kiírását követelték. Szakértők azonban úgy vélik, nem valószínű, hogy a hollandok egy esetleges “Nexithez” vezető referendum megrendezésére adják a fejüket – olvasható az AFP francia hírügynökség vasárnapi elemzésében.

“Bye, bye Brüsszel” – ujjongott pénteken Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője, a közvélemény-kutatási eredmények szerint a legnépszerűbb holland politikus a brit népszavazás eredményéről értesülve.  Hozzátette: “Hollandia lesz a következő”.

Wilders pártja máris választási kampánya központi elemévé emelte egy “Nexitről” szóló népszavazás kiírását, és a vonatkozó közvélemény-kutatások alapján sokan attól félnek, hogy a PVV győzedelmeskedhet a 150 parlamenti mandátum elosztásáról szóló, jövő márciusban esedékes holland parlamenti választáson.

Egyelőre kétséges azonban, hogy a holland politikai színtér és a lakosság támogatna egy hasonló népszavazást, biztosan egyelőre csak annyi mondható el, hogy a brit népszavazás eredménye valószínűleg még hónapokig hullámokat fog kelteni a holland politikai vizeken is. Az, hogy végül a Brexit hogyan fog hatni a 17 milliós kereskedő nemzet lakosságára (ez az ország Nagy-Britanniától eltérően az eurózóna tagja) nagyban függ attól, milyen megállapodásokra jutnak a britek Brüsszellel a kilépési tárgyalások során.

Az AFP-nek Wilders úgy nyilatkozott, hogy újra kell alkotni a demokráciát, és ragaszkodott a holland népnek ahhoz a jogához, hogy szavazhasson az ország EU-tagságáról.

Igazi demokrácia nem létezhet nemzetállam nélkül. Az emberek nem érzik, hogy kötődnének egy európai bizottsághoz vagy tanácshoz, amelyet nem választottak meg

– szögezte le.

A holland parlamentben egy népszavazás kiírását jelenleg nem támogatják elegen, és Mark Rutte holland miniszterelnök, aki a brit EU-referendum kapcsán is a maradáspárti tábort erősítette, azt mondta, “csekély az érdeklődés” egy újabb, EU-ról szóló népszavazás iránt.

Wilders mindenesetre azt ígérte, ha márciusban egy koalíciós kormány megalakításával bízzák meg, olyan pártokkal szövetkezik, amelyek támogatnak egy hasonló referendumot.

Az AFP emlékeztetett arra, hogy a hollandok több mint 61 százaléka elvetette 2005-ben az európai alkotmánytervezetet. Idén áprilisban pedig az EU-nak újabb arculcsapást jelentett, amikor jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői az egyezmény ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson.

A referendum kiírását három holland euroszkeptikus szervezetnek sikerült elérnie – több mint 400 ezer támogató aláírás megszerzésével -, mégpedig egy olyan törvény alapján, amely nem alkalmazható az EU-hoz fűződő viszonyról szóló, általánosabb népszavazás esetén.

Peter Van Ham, a hágai Clingendael nevű agytröszt elemzője szerint Hollandiának attól függően “szottyanhat kedve népszavazásra”, hogy az EU vezetői megbüntetik-e a briteket amiatt, hogy meg merték kockáztatni a kilépést, vagy úgy döntenek, hogy méltányosan bánnak az országgal, “amelyik két világháborúban kétszer is megmentette őket”.

Ha Nagy-Britanniának egy Svájcéhoz hasonló, jó alkut sikerül kötnie, vagyis hozzáfér a piacokhoz, és á la carte válogathat az opciók közül, akkor a választóknak nem lesz az a benyomásuk, hogy az Európai Unión kívülre kerülni olyan helyzetbe sodorhatja az országot, mint amilyenben Észak-Korea található

– fejtette ki a szakértő.

Angela Merkel német kancellár a hét végén Berlinben tartott válságtanácskozásokat követően óva intett egy “fájdalmas válástól” annak ellenére, hogy többen is arra szólították fel Londont, mielőbb hivatalosan is jelentse be Nagy-Britannia kilépését és a lisszaboni szerződés 50. cikkelye szerint a kilépési folyamat megindítását, mert minél előbb csökkenteni kell a brit helyzet okozta bizonytalanságot.

Merkel arra hívta fel az EU-tagállamok figyelmét, hogy “nyugodtan és megfontoltan elemezzék és értékeljék” a helyzetet.

Van Ham mindenesetre emlékeztetett arra, hogy a “brüsszeliek igazán hisznek az európai projektben, amely nagyon kedves a számukra”. Ők azt gondolhatják, az a legjobb, ha egy ideig nyomást gyakorolnak az Egyesült Királyságra abban a reményben, hogy így legyőzhetik az euroszkepticizmus kísértetét – tette hozzá azzal a megjegyzéssel, hogy ő maga nem gondolja, hogy az EU-val kapcsolatos kiábrándultság felett így diadalt tudnának aratni.

Egyelőre úgy tűnik, a De Telegraaf Saturday című holland konzervatív lapban szombaton közzétett, “Félelem a Nexittől” című közvélemény-kutatás Rutte véleményét igazolja, miszerint a hollandok sokkal óvatosabbak annál, mintsem hogy egy szavazással az egész EU-t sutba dobják. A megkérdezettek szerint egy “Nexit” nagyon fájdalmasan érintené a hollandok pénztárcáját, és Európa nélkül Hollandiának sokkal kisebb jelenléttel kellene beérnie a világ piacain – írta a De Telegraaf.

Az ezer ember megkérdezésével készített felmérés szerint ha vasárnap tartanák a referendumot, a hollandok többsége, 51 százaléka a maradás mellett döntene, 13 százalékuk bizonytalan a kérdésben, míg 34 százalékuk távozna angolosan az európai közösségből.

Egyelőre a Brexit egyetlen biztosan levonható következménye az, hogy a hollandok a következő hónapokban árgus szemekkel fogják figyelni az EU és Nagy-Britannia elválásának alakulását.

(MTI)

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.