Nagyvilág

Cameron nem fogja bejelenteni a britek kilépési szándékát a jövő heti EU-csúcson

Arra számítunk, hogy Cameron ismerteti a népszavazás végeredményét és a nagy-britanniai helyzetet, arra viszont nem, hogy megindítja a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti mechanizmust

– mondta a diplomata a tagállami kormányok képviselőinek vasárnapi tanácskozása után.

Az uniós intézmények és az európai parlamenti frakciók vezetői pénteken a kiválási tárgyalások mihamarabbi megkezdésére szólították fel Nagy-Britanniát, amelynek lakossága az EU-ból való távozás mellett döntött az egy nappal korábbra kiírt referendumon. Ehhez azonban a brit kormánynak először hivatalosan be kellene jelenteni az ország kilépési szándékát, ami egyelőre úgy tűnik, hogy akár októberig is várathat magára.

A neve elhallgatását kérő illetékes kijelentette, “mindenki megérti, hogy jelen pillanatban eléggé válságos a helyzet Nagy-Britanniában”. Hozzátette, Cameron a beszédében várhatóan arra is ki fog térni, hogy terveik szerint mikor és hogyan kerül sor a szigetország kilépésére az Európai Unióból.

A többi uniós vezető álláspontja az, hogy készen állnak a folyamat mielőbbi elindítására, ezt kívánja meg Nagy-Britannia és az Európai Unió érdeke is

– közölte a diplomata.

Kedden huszonnyolcas körben tárgyalnak az uniós állam-, illetve kormányfők, a szerdai napon azonban már csak a bennmaradók maradnak majd Brüsszelben, hogy a britek kilépésének következményeiről és a “kiválási folyamatról” egyeztessenek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik