Nagyvilág

Brexit: sorra távoznak a munkáspárti árnyékkormány tagjai

A legnagyobb brit ellenzéki erő tagjai így igyekeznek kikényszeríteni a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Jeremy Corbyn távozását.

Corbyn ellen két munkáspárti képviselő bizalmatlansági indítványt is benyújtott, amelyről várhatóan hétfőn tárgyal a Labour parlamenti frakciója.

Jeremy Corbyn vasárnap menesztette árnyékkormányának egyik legtekintélyesebb tagját, Hilary Benn külügyminiszter-jelöltet, azzal a váddal, hogy Benn “puccsot” akar előkészíteni ellene. Benn ezt vasárnap visszautasította, ám délutánig a munkáspárti árnyékkormány további hét tagja jelentette be távozását.

A Corbyn ellen forduló Labour-képviselők azzal vádolják a párt vezetőjét, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit EU-tagságról rendezett népszavazáson, amelyen a brit választók többsége a kilépésre voksolt.

Hilary Benn, a menesztett külügyminiszter-jelölt vasárnap a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Jeremy Corbyn “jó és tisztességes ember, de nem vezetőnek való”. Hozzátette, hogy a jelenlegi kritikus időszakban a Munkáspártnak erős és hatékony vezetőre van szüksége, aki képes a kormány elszámoltatására. “Most nincs ilyen vezetőnk, és nincs meg a bizalom (a párton belül) abban sem, hogy választást tudnánk nyerni, ha Jeremy marad a vezetőnk” – mondta Benn.

Corbyn első számú szövetségese, John McDonnell, a Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje ugyanebben a politikai interjúműsorban azonban kijelentette, hogy Corbyn “nem megy sehova” a párt éléről. McDonnell szerint a Corbyn ellen forduló Labour-képviselők “nem sokat aludhattak” az EU-népszavazás eredményének ismertté válása óta, de “ha most mindannyian kiveszünk egy nap szabadságot, és alszunk rá egyet, akkor minden a helyére zökken”.

Vasárnap 175 ezernél több aláírás gyűlt össze azon az online petíción, amelyet Jeremy Corbyn támogatására indítottak a Munkáspárton belüli hívei.

A 67 éves Corbynt tavaly szeptemberben választották a Munkáspárt élére földcsuszamlásszerű többséggel. A korábban teljesen esélytelennek tartott veterán politikusra a vezetőválasztásra jogosult tagok csaknem kétharmada szavazott.

Corbyn elődje, Ed Miliband a Munkáspárt által a tavaly május parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség után távozott a párt éléről.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik