Nagyvilág

Az örmény népirtás emlékművénél imádkozott Ferenc pápa

Ennek nagyon nem fognak örülni Törökországban, ahol még mindig nem ismerik el, hogy népirtás történt több mint száz évvel ezelőtt.

Ferenc pápa örményországi látogatása keretében Szerzs Szargszján államfővel és II. Karekin pátriárkával együtt imádkozott szombaton az örmény népirtás áldozatainak emlékművénél, és kijelentette, hogy nem szabad hagyni elhalványulni a tragédia emlékét.

A katolikus egyházfő elhelyezett egy koszorút a Jereván feletti Cicernakaberd-dombra épített mauzóleumnál, majd a hely vendégkönyvébe azt írta: “Szívemben fájdalommal imádkozom itt azért, hogy soha többé ne forduljon elő ehhez hasonló tragédia, hogy az emberiség soha ne felejtse ezt el, hogy mindig tudja, hogyan kell legyőzni jósággal a gonoszt. Ugyanis az emlékezés a béke és a jövő forrása”.

Ferenc pápa ezután találkozott annak a négyszáz örmény árvának a leszármazottaival, akiket XI. Piusz pápa az 1920-as években befogadott a Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájára. Később az egyházfő az ország északnyugati részén lévő Gjumri városba utazott, ahol a főtéren szentmisét mutat be. Ez lesz a háromnapos örményországi látogatás egyetlen szabadtéri miséje. Este visszatér Jerevánba, ahol közös imádságot tart az örmény hívekkel. A Vatikán szerint várhatóan ez lesz az az esemény, amelyen a legtöbb ember részt vesz a pápai látogatás során.

Pénteken a pápa elítélte az örmény népirtást, kijelentette vele kapcsolatban, hogy az előző évszázad első katasztrófája volt. A katolikus egyházfő korábban már használta a népirtás kifejezést, mégpedig az Oszmán Birodalom által az örmények ellen 1915-ben kezdődött tömeggyilkosságok 100. évfordulóján, és ez akkor kiváltotta Törökország tiltakozását és haragját, Ankara válaszként hazarendelte vatikáni nagykövetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik