Nagyvilág

Több tízezren tiltakoztak Párizsban a munkajogi reform ellen

Több tízezren tiltakoztak csütörtökön Párizsban a tervezett munkaerőpiaci reformok ellen. A szervezők becslései szerint 60 ezren, míg a rendőrség szerint 20 ezren vettek részt a tüntetésen.

tünti2

(mti)

A hatóságok a korábbi demonstrációkon történt erőszakos eseményekre hivatkozva előző nap először betiltották, majd pár órával később mégis engedélyezték a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést.

A biztonsági erők óriási készültségben várták a meghirdetett tiltakozást, és legalább

85 embert előállítottak, többségüket azért, mert lövedékként használható tárgyakat találtak náluk.

Rövidített útvonalon vonulnak a tüntetők a Place de la Bastille-tól a Szajna partjáig.

Franciaországban a novemberi terrortámadások óta rendkívüli állapot van érvényben, amely alapján korlátozható a gyülekezési jog. Párizson kívül több más francia városban is tüntetéseket tartottak csütörtökön.

A szakszervezetek hónapok óta tiltakoznak a kormányzat munkaerő-piaci reformtervei ellen, melyekkel rugalmasabbá szeretné tenni a foglalkoztatást. Az érdekképviseletek szerint viszont ez csorbítaná a munkavállalók és a szakszervezetek jogait, megnövelné a munkaidőt, s megkönnyítené a kirúgásokat.

(mti)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik