Nagyvilág

Közintézményt csinálna a román kormány a királyi házból

A majdnem hetven éve elűzött Mihály király most is köztiszteletnek örvend, bár rossz egészsége miatt már lányát bízta meg, hogy képviselje őt a nyilvánosságban.

Autonóm közhasznú intézménnyé nyilvánítanák Romániában a királyi házat, és az állami költségvetésből fedeznék közéleti szerepvállalásának költségeit. A román kormány csütörtökön közvitára bocsátotta az erről szóló törvénytervezetet.

A tervek szerint a királyi ház feje közméltóságnak számítana, és a volt államfőket megillető havi juttatásban részesülne. A húszfős adminisztratív személyzet fizetését az állam állná, és 99 évre ingyenesen rendelkezésre bocsátanák székhelyként a bukaresti Erzsébet-palotát.

A törvénytervezet indoklása szerint a királyi ház az ország függetlenségének jelképes intézménye, kiemelkedő erkölcsi mérce, amely társadalmi megbecsülésnek örvend, és számos közhasznú kezdeményezésben vesz részt. Ugyanakkor a törvény nem adna előjogokat, és nem kérdőjelezné meg Románia államformáját sem, így nem ütközik az alkotmányba.

Az országban jelentős tekintélye van a 95 éves Mihály királynak, Románia 1947-ben elűzött volt uralkodójának, aki fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. A kommunisták által elűzött királyi család a kétezres években költözött vissza Romániába, miután visszaszolgáltatták államosított ingatlanaik jó részét.

Mihály király idén súlyos betegsége miatt végleg visszavonult a közélettől, és lányát, Margit trónörökös hercegnőt bízta meg azzal, hogy a korona őreként képviselje őt azokon a rendezvényeken, amelyeket a dinasztia és a modern román állam megalapításának 150. évfordulója alkalmából szerveznek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik