Nagyvilág a világ egy fura hely

Egy német várban fekszik a világ legnagyobb boroshordója

Akkora, hogy a tetejére helyezett táncparketten még mulatságokat is rendeztek, sőt, egy közepes méretű magyar város lakossága is csak egy év alatt érne a végére.

A tizenharmadik századi gyökerekkel rendelkező heidelbergi várkastély előbb a wormsi érsekek, majd a pfalzi választófejedelmek központja volt, de XIV. Lajos francia király katonái 1689-ben és 1693-ban aztán jórészt leégett. Részleges újjáépítése után egy ideig még itt éltek a fejedelmek, de a Mannheimbe költözésük, valamint egy 1764-es villámcsapás miatti tűz megpecsételte a kastély sorsát.

Megmaradt termeit kézművesek foglalták el, déli falának kockaköveit a schwetzingeni kastélyba építették, a környéken élő emberek pedig szobrait, falainak tégláit és faanyagát is szép lassan elkezdték elhordani, hogy segítségükkel megépíthessék saját házaikat. A XIX. században aztán lassan megindult a kastély megmentése, előbb Charles de Graimberg gróf, majd a Badeni Nagyhercegség finanszíozásával, ma pedig részben romos kastélyként várja a turistákat.

Legérdekesebb része azonban egyértelműen a hordóház, melybe óriási, a kastélyban tartandó ünnepségek alkalmával használható óriáshordót terveztek.

csm_17_heidelberg_lmz330398_kupferstich_grosses-fass.crop806x752_87c45d8173

Az 1592-re elkészült épületben egy 127 ezer literes hordó kapott helyet, melyet aztán 1664-ben egy 195 ezer literessel, az 1720-as években pedig Károly Fülöp választófejedelem megrendelésére egy 202 ezer literessel helyettesítettek. Ennek minőségével azonban komoly gondok voltak, sőt, egyre nagyobb mértékben szivárogni kezdett, így az 1740-es években több tervet is készítettek egy még nagyobb bortartalékot magába foglalni képes hordó elkészítésére.

8198676132_03e2f46ada_h

Ez a nyolc és fél méter hosszú, hét méter átmérőjű darab végül 1751-ben készült el, és eredetileg 221 726 liternyi bort fogadott be, de a faanyag száradása miatt ma már ennél valamivel kevesebb, közel 219 ezer liter férne bele. Építéséhez százharminc tölgyet vágtak ki, tetejére pedig csinos méretű táncparkettet építettek.

17340281312_d30738612a_k

A borhoz a tetején lévő lyukon át fértek hozzá, melyen át egy egyszerű pumpa segítségével kisebb hordókba tölthették annak tartalmát.

17154383398_af7ecee956_k

A hordó egy egész sor szépirodalmi műben tűnt fel, így a Münchausen báró csodálatos kalandjaiban, a Nyomorultakban, vagy épp a Moby Dickben.

9616955511_c839d9e3cf_k

Az egy főre jutó magyar borfogyasztás a 2012-es KSH-adatok szerint 4,9 liter, így az óriáshordó 44693 ember – egy közepes méretű magyar város – igényeit elégíthetné ki egy éven át. Nem rossz!

Fotók: Anton Praetorius, Jukka, CircaSassy, Adam Theo, Lars Plougmann

Ajánlott videó

Olvasói sztorik