Nagyvilág

Egy német ápoló 33 ember haláláért felelős

Nyomozók szerint a hat gyilkosság miatt már tavaly életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Niels H. az eddig ismertnél több embert ölhetett meg.

A kórház 99 exhumált egykori pácienséből 27-nél fedezték fel egy bizonyos szívgyógyszer nyomait, amit a nyomozók szerint Nils H. túladagolva arra használt, hogy a betegeket szándékosan olyan helyzetbe hozza, hogy újra kelljen éleszteni őket. Az ápoló az újraélesztés közben akarta bizonyítani képességeit, sokan azonban nem élték túl ezt a vészintézkedést. A hatóságok jelenleg vizsgálják, hogy a szívgyógyszeren kívül használt-e más szereket is.

Szerdán a német hatóságok közölték: az említett 27 esetet Nils H. bevallotta, emellett azonban azt is, hogy a korábbi munkahelyén Oldenburgban további pácienseket ölt kálium injekciókkal.

Egyelőre nem tudjuk megmondani, hány beteg esett áldozatul Oldenburgban. Alapos gyanú áll fenn hat esetben

– mondta Daniela Schiereck-Bohlmann főügyész.

Niels H. ezzel 2002 és 2005 között a második világháborút követő német történelem egyik legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosságát követhette el. 2006-ban életfogytiglani börtönre ítélték az úgynevezett sonthofeni halálgondozót, aki az őt elítélő bíróság meggyőződése szerint 28, többnyire idős és részben súlyos beteg páciensnek adott be halálos injekciót.

A főügyész hangsúlyozta: Niels H. ellen további vádemelésre kerül sor, ugyanakkor

a jogi következmény a végén ugyanaz lesz: életfogytiglani börtönbüntetés.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik