Nagyvilág

Az Iszlám Állam elűzte a szír kormányerőket Rakka közeléből

Az amerikai támogatású erőkkel szemben is komoly ellentámadást hajtottak végre a dzsihadisták.

Az Iszlám Állam fegyveresei kiüldözték a szíriai kormányerőket Rakka tartományból, miután sikeres ellentámadást hajtottak végre a város bevételét célzó hadsereg ellen – jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

A kormányerők a hónap elején indítottak offenzívát a stratégiailag fontos város elfoglalásáért. Vasárnap sikerült előrenyomulniuk Tabka légitámaszpont körzetében, miután elfoglalták a létesítményhez közeli Tavra olajmezőt. A dzsihadisták azonban még aznap este ellentámadást indítottak, és kiűzték a kormányerőket a tartományból. A harcokban mintegy 40 szíriai katona halt meg.

A Tabka légitámaszpontnak egyébként az adja a szimbolikus értékét, hogy a létesítmény volt a kormányerők utolsó állása a tartományban, míg 2014 augusztusában a dzsihadisták le nem rohanták. A fogságba ejtett, mintegy 160 szíriai katonát levetkőztették, a sivatagba hajtották és lemészárolták a szélsőségesek. Az öldöklésről felvételeket is készítettek, amiket közzétettek az interneten.

Hétfőn az amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erőkkel szemben is ellentámadást indítottak a dzsihadisták az észak-szíriai Manbídzs városánál, jelentős veszteséget okozva a kurd-arab milíciának. Az emigráns megfigyelő szervezet jelentése szerint az Iszlám Állam három falut foglalt vissza a Szíriai Demokratikus Erőktől, amelynek legalább 28 harcosa vesztette életét a meglepetésszerű támadásban.

A kurd-arab milícia három hete zárta szinte teljesen körbe Manbídzs városát. Megfigyelők arra számítottak, hogy hamarosan behatolnak a városba. Sarfan Darvis, a hadműveleteket irányító katonai tanács vezetője közölte: sikerült visszaverni az Iszlám Állam támadását, sok dzsihadistát megöltek, és megtartották állásait a város körül. Hozzátette. a Manbídzs elleni támadás még várat magára, mert az egész várost aláaknázták a dzsihadisták. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik