Nagyvilág

Orosz hackerek támadásait foghatták az Iszlám Államra

A német szervek szerint nincsenek olyan helyzetben a dzsihadisták, hogy összetett hackertámadásokat hajtsanak végre.

Orosz hackerek állhatnak azoknak a támadásoknak a hátterében, amelyeket az elmúlt bő egy évben az Iszlám Állam nevében követtek el – írta szombaton a német Der Spiegel.

A német biztonsági szervek tudomása szerint az Iszlám Állam nincs olyan helyzetben, hogy az emberei összetett kém- és szabotázstámadásokat indítsanak az interneten. Néhány tény arra utal, hogy ezeket az akciókat a Kreml hackerei követik el. 2015 áprilisában, amikor a TV5 Monde francia tévéadó ellen nagyszabású hackertámadást hajtottak végre, a nyomozás szálai egy orosz hackercsoporthoz vezettek. Ez volt a helyzet a Fehér Ház, több NATO-tagállam, valamint orosz disszidensek és ukrán aktivisták elleni internetes támadások alkalmával is.

A Spiegel szerint az Egyesült Államok haderőinek központi parancsnokságát 2015 elején, illetve a szaúdi biztonsági szerveket idén tavasszal ért támadások is orosz megrendelésre történtek. A német biztonsági szervek emlékeztettek: az orosz titkosszolgálatok összesen több mint négyezer „kiberügynököt” foglalkoztatnak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik