Nagyvilág

Nem engednek be a franciák egy brit segélykonvojt

A calais-i menekülteknek akartak adományokat vinni.

250 járműből álló segélykonvoj indult Nagy-Britanniából a franciaországi Calaisba, ahová élelmiszert, matracokat, takarókat, sátrakat vittek volna a menekülteknek. A konvoj azonban a brit oldalon, Doverben rekedt, mert a francia hatóságok biztonsági okokra hivatkozva megtagadták a belépést.

Az akció egyik szervezője Diane Abbott munkáspárti képviselőnő, az „Állj ki a rasszizmus ellen” szervezet elnöke. Azt mondta: a francia hatóságok döntése sokkoló, ők humanitárius segítséget akartak adni azoknak az embereknek, akik borzasztó körülmények között élnek. Szerinte a francia rendőrség próbál úgy tenni, mintha a tábor nem is létezne, így azt mondják, nincs is hová segélyt vinni.

Weyman Bennett, az „Állj ki a rasszizmus ellen” tagja azt mondta, példátlan a francia döntés, ráadásul hónapok óta lehetett tudni, hogy segélykonvojt szerveznek. Azt mondta, a francia tiltás ellenére elmennek Doverig, és követelni fogják, hogy engedjék fel őket a kompra, ahol már előre megváltották jegyeiket.

Calais tartomány vezetője szerint a tiltásra a franciaországi biztonsági helyzet miatt volt szükség, az országban ugyanis rendkívüli állapot van a novemberi terrortámadások óta, amelynek érvényességét kiterjesztették a foci-Eb és a Tour de France végéig. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik