Nagyvilág

A vérét temették el a 2001. szeptember 11-én eltűnt tűzoltónak

Miután meggyőződött arról, hogy az emberei kimenekültek az összedőlő World Trade Centerből, ő még megállt, hogy segítsen egy sérültnek. A holtteste sem került elő többé.

Tizenöt éven át várta a 2001. szeptember 11-i terrortámadás során elhunyt tűzoltó, Lawrence Stack családja, hogy megtalálják szerettük holttestét és méltóképpen eltemethessék. „A hetekből hónapok lettek, aztán évek, eltelt két év, öt, tíz és tizenöt” – mondta Stack fia. A tűzoltónak csak a kabátját találták meg.

Ugyanakkor a családtagok nemrég megtudták, hogy Stack vért adott, mielőtt meghalt. Így végül a tűzoltó vére volt, amit örök nyugalomra helyezhettek, és úgy érezhették, hogy a szertartással végre megadhatták számára a végtisztességet.

A temetést pénteken tartották, több ezer ember – a barátok és ismerősök mellett rengeteg tűzoltó – részvételével. A szertartás Stack és felesége házassági évfordulóján volt. A new yorki polgármester, Bill de Blasio is beszédet mondott a temetésen.

A vércseppeket tartalmazó koporsót egy feldíszített tűzoltóautóra helyezték.

Stack 33 évig szolgált a new yorki tűzoltóságon. A terrortámadás napján irodájában volt, majd amikor értesült a merényletről, a helyszínre sietett csapatával. Miután meggyőződött arról, hogy az emberei kimenekültek az összedőlő épületből, még megállt, hogy segítsen egy emberen, akinek megsérült a lába. Ekkor látták utoljára. (The Guardian)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik