Nagyvilág

Előállítottak egy férfit Franciaországban, merényletre készülhetett

Előállítottak egy házi őrizetben lévő radikális iszlamistát a dél-franciaoszági Carcassonne-ban, akit azzal gyanúsítanak, hogy amerikai és orosz turisták elleni erőszakos cselekményre készült.

A skizofrén és radikalizmusa miatt nyilvántartott 22 éves férfi a novemberi párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot kezdete óta házi őrizetben volt a dél-franciaországi l’Isle-Jourdain nevű településen található otthonában.

A titkosszolgálat emberei hétfőn vették őrizetbe a carcassonne-i pályaudvaron, ahol egy kisebb kalapácsot és egy kést találtak nála. Rendőrségi források szerint azt mondta, hogy amerikai és orosz turistákra akart támadni.

A lap úgy tudja, hogy rendőrök elleni tervezett merényletet is említett. A Franciaországban született férfi 2014-ben tért át az iszlám hitre, azóta az internet segítségével radikalizálódott.

Az I-télé francia hírtelevízió rendőrségi forrása szerint a hét eleji Párizs közeli kettős rendőrgyilkosság feltételezett elkövetőjéhez hasonló típusú iszlamistáról van szó, aki végiggondolt terv és különösebb előkészítés nélkül hirtelen döntötte el, hogy emberekre támad.

A gyanúsítottat hétfő óta Toulouse-ban tartják őrizetben, kihallgatása maximum 96 órán át tarthat, utána elképzelhető, hogy átszállítják a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlegére.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik