Nagyvilág

Obama felszólalt a nőket sújtó kettős mérce ellen

„Változtatni kell azon a hozzáálláson, amely bünteti a nőket a szexualitásukért, de a férfiakat ugyanezért vállveregetésben részesíti” – mondta Barack Obama a Fehér Házban, egy nőjogi rendezvényen. A jelenlévők éljenezve fogadták az amerikai elnök szavait, mellyel egy régi „kettős mércét” ítélt el.

Ez az a magatartás, amely a férfiakra „bikaként” tekint a szexuális partnereik, együttléteik száma alapján, míg a nőket ugyanezért nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illeti. Obama szerint ezen változtatni kell, és a változás már elkezdődött, de tudatosabbnak kell lenni.

A rendezvényen felszólalt Juliet Williams, a kaliforniai egyetem professzora, aki rámutatott: a nemi alapú megszégyenítésről eddig azért nem beszélt amerikai elnök, mert sokáig az amerikaiak sem beszéltek róla. Ugyanis sokáig tartotta magát az az ideológia, amely a nők társadalmi értékét szűziességük alapján határozta meg.

Carrie Preston, a bostoni egyetem munkatársa emlékeztetett: a nemi alapú megszégyenítés ékes példája volt Monica Lewinsky és Bill Clinton afférja. Óriási nemzetközi megvetés záporozott a fiatal, semmiféle hatalommal nem bíró gyakornoklányra, ennek pedig az a tanulsága, hogy míg a férfiaknak megbocsát egy ilyen ügyet a közvélemény, addig a nőket örökre megbélyegzik. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik