Nagyvilág

Halálbüntetést is kérhetnek az orlandói merénylő feleségére

Bár a nő teljes mértékben együttműködik a nyomozókkal.

Sajtóhírek szerint akár halálos ítélet kiszabását is kérhetik az orlandói tömegmészárlás elkövetőjének feleségére, akit bűnrészesség vádjával foghatnak perbe.

A vasárnap hajnali terrorcselekményről újabb részletek kerültek napvilágra, így az, hogy az elkövető még a merénylet előtt felhívta barátját, hogy elbúcsúzzon tőle, értesítette az egyik helyi televíziót arról, hogy ő lövöldözik a klubban, és telefonált feleségének is.

A CNN hírtelevíziónak adott interjúban Omar Mateen első felesége arról beszélt, hogy volt férje zavart, bizonytalan nemi identitású és mély konfliktusokkal terhelt ember volt.

Az FBI vizsgálatai most Mateen második feleségére, Noor Salmanra összpontosulnak, egyre erősebb ugyanis a gyanú, hogy a 30 éves asszony tudott férje szándékáról, de nem jelentette a hatóságoknak. A Fox televízió által megkérdezett szakértő azt mondta, akár halálbüntetést is kérhetnek Salmanra, terrorista akció támogatásáért.

A nő egyébként teljes mértékben együttműködik a nyomozókkal. Vallomásaiból kiderült, hogy jelen volt a merénylet előtti fegyvervásárlásnál, és kétszer is elkísérte férjét a Pulse nevű melegbárba, áprilisban pedig Disneyworld egyik bevásárlóközpontjába is, ahol Mateen szintén merényletet tervezett. A nyomozók azt feltételezik, hogy mindkét helyszínen a terepet térképezték fel.

Salman azt állította: megpróbálta lebeszélni a férjét arról, hogy bármilyen erőszakhoz folyamodjon, és azt állította, nem tudott arról, hogy szombaton este a férje hová indult. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik