Nagyvilág

Elkapták és feldarabolták az aligátort, aki elragadott egy kétéves kisfiút, de nem találták meg benne a holttestet

Befogták az orlandói Disneyworld egyik mesterséges tavában kisfiút elragadó aligátort, az állatot feldarabolták, de emberi maradványokra nem bukkantak. A kétéves gyermeket tovább keresik.

Közben a Disneyworld szórakoztató-komplexum vezetői bejelentették, hogy elővigyázatosságból lezárják az üdülőhely valamennyi strandját. A tragédia helyi idő szerint kedden este kilenc óra után történt, a Disney egyik mesterséges tavánál. Egy ott üdülő, háromgyermekes nebraskai család kétéves játszadozó kisfiát húzta be a vízbe a hüllő, s a gyermek apja hiába próbált azonnal utána nyúlni, kirángatni a gyermeket a hüllő állkapcsából, próbálkozása sikertelen maradt. Őt magát is több helyen megsebesítette a másfél méteres állat, amely aztán – a kisgyermekkel az állkapcsában – el is tűnt.

Az állatot ugyan megtalálták, fel is darabolták, de a kisfiú nyomaira nem bukkantak. Szerda délelőttig még négy további aligátort emeltek ki, valamennyit elaltatták, feldarabolták, de semmi jelét, nyomát nem találták bennük emberi testrészeknek. A kisfiúnak nyoma sincs. A rendőrség szerint meghalt. 

“A szomorú valóság az, hogy valószínűleg soha nem találjuk meg a gyermek földi maradványait” – mondta Jerry Demings megyei seriff. A floridai Hal- és Vadvédelmi szolgálat szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy most van a tojáslerakás ideje, s ilyenkor a Floridában egyébként is nagy számban élő aligátorok agresszívabbak, és gyakrabban araszolnak ki a vízből.

Szerdán délután még mindig több mint ötven rendőr kereste a kisfiút, a mentakcióhoz két helikopter és búvárok csapata is csatlakozott. “Tűt keresünk a szénakazalban” – nyilatkozta a The Orlando Sentinel című lapnak Jeff Williamson, a megyei seriff hivatalának szóvivője. A kisfiú egyébként olyan helyen játszott, ahol “úszni tilos” -tábla és aligátorveszélyre figyelmeztető felirat volt. Jacquee Wahaler, a Disney szóvivője sajtóértekezleten jelentette be, hogy a vállalat minden segítséget megad a kisfiát sirató családnak.

A hatóságokat helyi idő szerint kedd este negyed tízkor riasztották a Seven Seas Lagoon (Hét Tenger Lagúna) nevű tóhoz, aminek partjáról az aligátor elragadta a gyereket. Jerry Demings megyei seriff közlése szerint a gyerek a tó szélén gyalogolt a vízben, amikor a ragadozó megtámadta a Disney Grand Floridian Hotel strandján.

A kisfiú és családja vasárnap érkezett a hotelbe Nebraskából. Demings elmondta, hogy a szülők végignézték, ahogy az aligátor megtámadja a gyereküket, és „az apa bement a vízbe, hogy kimentse fiát az aligátor szorításából”, de nem járt sikerrel. A seriff közölte: mivel már több óra eltelt a támadás óta, nem valószínű, hogy élve találják meg a kisfiút.

A beszámolók szerint a mesterséges lagúna partja mentén több „úszni tilos” tábla is el van helyezve, és senki más nem volt az eset idején a vízben, csak a kétéves kisgyerek. Demings közölte: a kérdéses tó nem úszásra kijelölt hely. „Ez Florida, és nem szokatlan, hogy aligátorok vannak a vízben” – tette hozzá. A környékről ugyanakkor nem jeleztek aligátorokat mostanában, és ilyen esetről nincsen feljegyzés a területről.

Az aligátor a beszámolók szerint nagyjából 1-2 méteres lehetett. Egy szakértő a CNN-nek elmondta: az ekkora aligátorok felnőtteket nem támadnának meg, de egy gyerek sebezhetőbb lehet. Jeff Corwin közölte, meglepte, hogy egy ilyen szigorúan ellenőrzött területen megjelent egy aligátor, de hozzátette: Floridában több millió aligátor van, és a Disney több ezer hektáros területén egy könnyedén utat találhat magának észrevétlenül a mocsarakon és lápokon át a lagúnába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik