Nagyvilág

Ismét jelentkezett az Iszlám Állam, hogy ők állnak az orlandói terrortámadás mögött

Az IÁ ismét jelentkezett annak a vasárnapi merényletnek az elkövetőjeként, amelyben egy Omar Mateenként azonosított férfi a Pulse nevű orlandói melegbárban ötven embert megölt és ötvenhármat megsebesített, közölte hétfőn a dzsihadista szervezethez köthető al-Bajan rádióadó.

A híradásban elhangzott, hogy “Amerikában a kalifátus egyik katonája” a biztonsági embereket kijátszva behatolt “a keresztesek egyik összejövetelére a floridai Orlando egyik melegbárjába … ahol megölte, illetve megsebesítette több mint százukat, mielőtt végeztek volna vele”.

A terrorszervezet 2014 derekán kiáltotta ki “kalifátusát” az általuk elfoglalt iraki és szíriai területeken. A “keresztesek” jelzővel a csoport általában a szervezet nyugati ellenségeit illeti.

Habár az IÁ magára vállalta az Egyesült Államok történetének legvéresebb lövöldözésének számító orlandói támadást, amerikai tisztségviselők hétfőn közölték, nem találtak bizonyítékot arra, hogy közvetlen kapcsolat állna fenn a merénylet és a szélsőséges iszlamisták között.

A dzsihadista szervezethez kötődő Amak hírügynökség már vasárnap közölte, hogy IÁ jelentkezett a támadás elkövetőjeként. “Az Iszlám Állam egyik harcosa hajtotta végre azt a fegyveres támadást, amelyet az amerikai Florida tagállambeli Orlando városában egy melegbár ellen irányult, s mely több mint 100 halottat, vagy sebesültet hagyott hátra” – közölte az Amak. Aznap megjelent a terrorszervezethez köthető egyik Twitter-fiókon Mateennek az állítólagos fényképe is. Más iszlamista fegyveres szervezetekhez köthető Twitter-fiókok is átvették ugyanennek a személynek a fényképét, miközben az IÁ szimpatizánsai üzenetekben méltatták a támadás elkövetését.

Az NBC News hírtelevízió vasárnap rendőrségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Mateen az amerikai segélyhívószámot (911) tárcsázta, és közölte, hogy hűséget fogadott Abu Bakr al-Bagdadinak, az IÁ vezetőjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik