Nagyvilág

Foci-Eb: Hollande igyekszik meggyőzni a sztrájkolókat

A francia állam meghoz majd minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a sztrájkok ne zavarhassák meg az országot a labdarúgó Európa-bajnokság előestéjén - közölte csütörtökön Francois Hollande államfő,  minden egyes lakos felelősségét hangsúlyozva.

Leszögezte: rendkívül éberen fogja figyelni a helyzet alakulását, és ha a következő napon szükség lesz megfelelő intézkedésekre, azt a kormány meg is hozza majd. Az állam minden eszközzel biztosítani fogja a bajnokság nézőközönségének a szállítását annak érdekében, hogy a mérkőzéseket a legnagyobb biztonságban rendezhessék meg – mondta.

Az államfő e szavai az állami vasúti társaság (SNCF) dolgozói által meghirdetett sztrájk kellős közepén hangzottak el. Az EFE spanyol hírügynökség szerint a munkabeszüntetésben csütörtökön mindössze 7,9 százalékos volt a részvétel, ugyanakkor

a sztrájk a nagy sebességű vonatok forgalmának mintegy húsz százalékát érintette. Szombaton ráadásul az Air France légitársaság pilótái készülnek négynapos sztrájkba lépni.

Rajtuk a világ szeme, nem mindegy, mit lát

Hollande felszólította a többi szakmai szervezet és tiltakozó mozgalom tagjait – beleértve a nagyvárosok szemétszállítóit is -, hogy cselekedjenek felelősségteljesen.

Mindannyiunknak tudomásul kell vennünk: egész Európában és azon kívül is bennünket néznek most, olyan képet mutassunk magunkról a világnak, amely megfelel Franciaország valódi képének, hiszen ez az ország a világon az első számú turisztikai célpont

– mondta Francois Hollande. Hozzáfűzte: mindent egybevetve csütörtökön az országban alapvetően működnek a közszolgáltatások, dolgoznak az üzemek, Franciaország “mozgásban van”.

A BBC cikke szerint Berenger Cernon szakszervezeti vezető azzal érvel, hogy nem az ő felelősségük, hogy a futball-Európa-bajnokság és a sztrájk egybeesik, szeretnék, ha a kollektív szerződés lehetősége minden munkavállalót megilletne.

A legmagasabb szintű terrorkészültség és a több mint egy hete tartó sztrájkok közepette egy nappal a labdarúgó-Európa-bajnokság hivatalos kezdete előtt, csütörtökön már ünnepi hangulat uralkodott a francia fővárosban. A házigazda francia és a román válogatott mérkőzésének előestéjén az Eiffel-torony lábánál található szurkolói zóna ingyenes koncerttel nyitja meg a kapuit, amelyre 80 ezer embert vártak délután 4 órától.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik