Nagyvilág

Háromezer éves templomot robbantott fel az Iszlám Állam

Háromezeréves asszír templomot robbantott fel az észak-iraki Kalhu romvárosában az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet egy általuk csütörtökön közzétett videó tanúsága szerint.

Az ENSZ szerdán megerősítette, hogy a romvárosról készült műholdas felvételeken kiterjedt pusztítás látható Nabú, a babiloni bölcsesség istenének templomának főbejáratánál. Kalhu az időszámítás előtti XIII. században virágzó asszír város volt, melyet később az arabok Nimrudra kereszteltek át. Romjai 30 kilométerre délre fekszenek a mai Moszultól, amely 2014 júniusa óta az IÁ ellenőrzése alatt áll.

A videofelvételből nem derült ki, mikor készült, és az eredetisége sem erősíthető meg független forrásból. A videón emellett az is látható, hogy

a dzsihadisták bulldózerrel pusztítják el az úgynevezett Nergal-kaput, amely az ókori Ninive történelmi városfalának része volt a mai Moszulban.

A felvételen egy szakállas férfi arról beszél: a pusztítás a bálványimádást hivatott megakadályozni. A szélsőségesek minden olyan ábrázolást bálványimádásnak tekintenek, amely az iszlám előtti időkből származik, s az általuk képviselt radikális szunnita iszlámon kívül minden vallást eretnekségnek tekintenek.

Amellett, hogy Észak-Irakban római és asszír kori műemlékeket pusztítottak el, a szomszédos Szíria Palmüra nevű romvárosában is ősi templomokat és épületeket robbantottak fel a szélsőségesek. Ugyanakkor feltételezik, hogy a terrorszervezet műkincsek eladásából is finanszírozza tevékenységét.

Az iraki hadsereg Ramádi év eleji visszafoglalását követően jelenleg Falludzsa felszabadításáért küzd, és szeretnék minél előbb Moszult is visszahódítani a terrorszervezettől. Régészek szerint az IÁ az elmúlt két évben felbecsülhetetlen értékű műemlékeket pusztított el, sokszor az UNESCO Világörökség részét képező történelmi helyszíneken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik