Nagyvilág

Oroszország nem ellenfele és nem vetélytársa Németországnak

Hétfőn írtunk arról, hogy a német kormány Oroszországot is biztonságpolitikai kihívásnak tartja. Ennek persze Moszkva nagyon nem örült, szerintük Oroszország démonizálása trenddé vált az EU-ban.

Kedden Ursula von der Leyen német védelmi miniszter azt nyilatkozta,

Oroszország sem ellenfélnek, sem vetélytársnak nem fog minősülni

a német kormány biztonságpolitikájának fő vonalait lefektető dokumentum, az úgynevezett fehér könyv új kiadásában.

Üdvözlöm azt a tényt, hogy a NATO-orosz Tanács újra indította munkáját. Az mindig jó, ha párbeszédet fenntartják,

mondta von der Leyen. A kelet-európai NATO-hadgyakorlatok kapcsán azt nyilatkozta, a Nyugat fontosnak tartja az 1997-es NATO-Oroszország Alapító Okirat betartását, amely dokumentum alapján a felek tartózkodnak attól, hogy jelentős újabb állandó katonai erőt telepítsenek a másik területével határos térségekben, írja az MTI.

A német védelmi minisztérium, a külügyi tárca és a kancellária együttműködésében  kidolgozott biztonságpolitikai stratégiát A fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr (a német hadsereg) jövőjéről 2016 című dokumentum rögzíti. Az első fehér könyv 1969-ben készült, a dokumentumot legutóbb 2006-ban frissítették. A 2006-ban elfogadott jelenleg hatályos dokumentum Oroszországot Németország “elsőrendű partnerének” nevezi. Az irat új kiadása az idén várható.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik