Külföld

Nem indul újra a német államfő

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 06. 06. 12:37

Joachim Gauck német államfő hétfőn Berlinben bejelentette, hogy mandátuma 2017. márciusi lejártával távozik hivatalából és nem indul újra a tisztségért.

A szövetségi elnök sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy jó egészségi állapotban van, de nem tudja garantálni az államfői tisztség betöltéséhez szükséges “energiát és vitalitást” a következő ciklusban, amely az életének 77. és 82. éve közötti szakaszára esik.

Aláhúzta, hogy nem kell aggódni az államfői tisztségben következő váltás miatt, mert a mai Németországnak vannak “elkötelezett polgárai és működő intézményei”, így a váltás a “demokratikus normalitás része”.

Egyelőre teljesen nyitott, hogy ki lehet Németország következő szövetségi elnöke. Kiválasztása hosszú, összetett folyamat lehet. A 2017. szeptemberi Bundestag-választásra készülő pártok bármiféle együttműködése ebben az ügyben rögtön olyan értelmezést nyerhet, hogy az adott pártok kormányzati együttműködésre is hajlandóak vagy készülnek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MUNICH/GERMANY - JANUARY 19: Niall Ferguson (Harvard University) gestures speaking on the podium during the DLD16 (Digital-Life-Design) Conference at the HVB Forum on January 19, 2016 in Munich, Germany. DLD is a global network of innovation, digitization, science and culture, which connects business, creative and social leaders, opinion formers and influencers for crossover conversation and inspiration. (Photo: picture alliance / Jan Haas)/picture alliance
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.