“Az Iszlám Állam emberi erőforrása kiapadhatatlan”

Az elemzés írója, Clint Watts jelenleg a philadelphiai Külpolitikai Kutatóintézet és a George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Központjának munkatársa. Korábban az USA hadseregének tisztje, FBI ügynök és a West Point Terrorizmus-ellenes Központjának (CTC) vezetője volt. A CTC írásos bizonyítékkal rendelkezik az Iszlám Államhoz csatlakozó harcosokról. Watts azt állítja, ezeket az adatokat a korábbi elemzésekkel összehasonlítva kiderül, az Európából érkező fegyveresek aránya sokkal gyorsabb ütemben növekszik, mint azt korábban feltételezték.

Probléma a becslésekkel: arányok helyett számok

Watts szerint az Iszlám Állam és az al-Kaida tagjaival kapcsolatos számítások egyik legnagyobb hibája, hogy pusztán számokról beszélnek, ahelyett, hogy tagjaik egy főre jutó mennyiségét mutatnák meg egy adott közösségben. Hozzáteszi, egy ország teljes lakosságára vetített érték szintén félrevezető lehet. A toborzás mértékét a terrorszervezet tagjainak egy ország szunnita muszlim lakosságára vetített aránya érzékeltetné leginkább.Watts szerint a másik súlyos hiba, hogy elemzők egyetlen kiragadott mennyiséget vesznek reprezentatív mintaként. Akár a Sinjar-records, amely az elmúlt évtized egyik legalaposabb elemzése volt, de csupán a 2006 és 2007 között Irakba érkező külföldi fegyveresek számával kalkulált.

Watts azt állítja, a terrorszervezet toborzási trendjének pontos megértéséhez eltérő helyszínek és időpontok tagfelvételeit kell alapul venni. Elemzésében az alábbi hat mintát jelölte meg. Ezeknek az elemzéseknek az együttese már több mint kilencven országról szolgál információval.

1. The Caliphate’s Global Workforce, a CTC legutóbbi elemzése, amely 4600 olyan hazáján kívül harcoló fegyveres adatait tartalmazza, akik 2013 és 2014 között csatlakoztak az Iszlám Államhoz.
2. World Bulletin számításai, amelyek szintén a 2013 és 2014 közötti adatokat vizsgálják, így összevethetőek a CTC adataival.
3. Soufan Group külföldi fegyveresekről szóló becslése, ami 2014 és 2015 közötti adatokat vesz alapul.
4. A Sinjar-records, amely főként a Szíria nyugati feléről Irakba érkező észak-afrikai fegyveresekkel számol.
5. CTC 2007-es elemzése a Guantánamóban fogvatartottakról, ami a 2001. szeptember 11-i terrortámadást megelőző toborzásról nyújt információkat.
6. Az iraki Bucca tábor adatai az elmúlt évtized végéről, ami szintén az Irakba érkező fegyveresek adatait mutatja, és így kiegészítésül szolgál a Sinjar-records állításaihoz.

Iszlám Állam és al-Kaida

Az európai toborzás egymillió szunnita muszlimra vetített aránya hatszázszor nagyobb az elmúlt évtizedben mértekhez képest. Európából az Iszlám Államhoz csatlakozó fegyveresek aránya messze felülmúlja az elmúlt évtizedben az al-Kaidához csatlakozottakét. A kisebb európai országok néznek szembe a legnagyobb kihívással. Belgiumban és Dániában a legmagasabb az Iszlám Államba belépők aránya, bár ennek a két országnak van a legkevesebb eszköze és lehetősége, hogy elhárítsa a terrorveszélyt. A nagyobb európai országok, mint Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, bevándorlási statisztikáitól függetlenül mind azonos tendenciát mutatnak. Az Iszlám Állam toborzása ezekben az országokban is egyre eredményesebbnek bizonyul.

Észak-Afrikából szintén rengetegen csatlakoznak az Iszlám Államhoz. A mostani értékekhez képest az előző évtizedben az Abu Musab al Zarqawi iraki légiójához csatlakozottak aránya negyvenszer kisebb volt.

2013 és 2014 között az Iszlám Állam robbanásszerű megnövekedésnek indult. Ebben az időben még félve a megtorlástól, és hogy többé nem térhetnek haza, az Európából érkező tagok nem vállalták fel magukat a közösségi oldalakon. Ahogy a terrorszervezet hírneve növekedett, velük együtt szaporodtak meg az internetes profilok is.

Mi történt Tunéziában?

Tunézia áll az első helyen az Iszlám Állam toborzási statisztikáiban. Az arab tavasz idején az ország a lehetőségek földjének tűnhetett a fiatalok számára, akik elutasították az Iszlám Állam eszméit. Dr. Alan Krueger az elmúlt évtizedben írt Mi tesz valakit terroristává? c. könyve szerint a terrorszervezetek erősödésének legfőbb tényezője a politikai és állampolgári jogok hiánya. Watts hasonló következtetésre jutott a Sinjar-records során, bár úgy véli, hogy Tunézia esetében másról van szó. Tunéziát nem a demokratikus átalakulás elszalasztott lehetőségei, sokkal inkább a terrorszervezetekkel szembeni erőtlen fellépése sodorta mai helyzetébe. Egyiptomtól és Líbiától eltérően Tunézia nem adott lehetőséget fiatal állampolgárai számára, hogy részt vegyenek a társadalmi átalakulásban.

A dzsihád jövője

Watts szerint az elmúlt harminc évből fontos következtetéseket lehet levonni. A terrorizmus újabb fejezeteiben elszánt fegyveres túlélők ragadják magukhoz a hatalmat. A nyolcvanas években arab fegyveresek bukkantak fel Afganisztánban, majd tették le az al-Kaida alapjait a kilencvenes években. Az elmúlt évtizedben az Arab-félszigetről származó fiatal férfiak harcoltak Irakban, majd váltak nem sokkal később jemeni és száheli terrorszervezetek tagjaivá.

A nyelv, etnikai hovatartozás és házasság határozza meg ki kivel működik együtt. A Franciaországból és Belgiumból érkezők általában Marokkóban, Algériában és Tunéziában állnak csatasorba. A németek gyakran Afganisztánba és Pakisztánba mennek. Az angolajkú szomáliaiak a Shaabhoz csatlakoztak. A külföldi fegyveresek betagozódása a terrorszervezetekbe bizonyos szinten előre jelezhető. Ezeknek a mintázatoknak a vizsgálata kulcsfontosságú a terrorszervezetek következő hullámának megfékezésében.Tunézia példájából kiindulva a nyugat számára kiemelkedően fontos, hogy erőteljesebben lépjen fel a toborzások vezetőivel szemben, máskülönben folytatják újabb és újabb alakulatok kiképzését. Az Európából származó fegyveres túlélők nyomon követése szintén elengedhetetlen feladat, hiszen ahová ezek az elszánt harcosok mennek, ott lesz a következő potenciális terrorszervezet hazája is.

(Ha megnézné a táblázatokat az elemzésben, a warontherocks oldalán találja.)