Nagyvilág

Kétszázezren vettek részt Tel-Avivban a meleg büszkeség napján

A városháza becslése szerint mintegy kétszázezren vettek részt Tel-Avivban a Közel-Kelet legnagyobb büszkeség napi rendezvényein, amelyeket idén tizennyolcadik alkalommal rendeztek meg – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Idén Nők a változásért jelszóval hirdették meg és a nők melegjogi szervezetekben betöltött szerepét hangsúlyozzák a több tízezres felvonuláson, amelyet tengerparti koncertekkel fejeznek be.

Az évente megtartott menet mára valóságos népünnepéllyé nőtte ki magát Tel-Avivban. Idén harmincezer külföldi vendéggel közösen a szabadság és a másság elfogadásának értékeit dicsőítik az izraeliek.

A Ron Huldai polgármester köszöntőjével megindított menet a város – Jáfóval szomszédos – hatalmas tengerparti parkjába vonult. Az időjárás ezúttal nem kedvezett a büszkeség napjának: a városban harminchárom fokos hőségben, tűző napon meneteltek a melegek, és velük együtt – szolidaritásuk és támogatásuk jeleként – sok ezer heteroszexuális is. A mentőszolgálat nyomatékosan figyelmeztetett a napszúrás veszélyére, és felszólították a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal vizet és folyamatosan pótolják folyadékveszteségüket.

A jobboldali kormányzó Likud párt első nyíltan homoszexuális képviselőjét, Amir Ohanát a felvonulás előtt megfenyegették, ezért a kneszet biztonsági őrt rendelt mellé, aki vele együtt vett részt az felvonuláson. Mellette menetelt többek közt a Likud szélsőségesebb – héja – szárnyához tartozó Miri Regev kulturális és sportminiszter asszony is.

A ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja beszámolt arról, hogy közösen vonult fel egy egész tartalékos tüzér zászlóalj is, amelynek tagjai így kívánták kifejezni szolidaritásukat egy homoszexuális társukkal, akivel együtt harcoltak a második libanoni háborúban és a két évvel ezelőtti (palesztinok elleni) Erős Szikla hadműveletben.

Egy friss közvélemény-kutatás adatai szerint az izraeli zsidó lakosság toleranciája jelentősen megnőtt az utóbbi időkben a melegekkel kapcsolatban. A megkérdezettek hetvenhat százaléka támogatja az egyneműek házasságának lehetővé tételét, míg tavaly szeptemberben egy hasonló felmérésben csak hatvannégy százalék állt ki mellettük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik