Nagyvilág

Két menekülttábor felállítását tervezi Párizs

Bruno Julliard polgármester-helyettes a France Inter nevű rádióadónak adott interjújában felvetette, hogy akár két menekülttábort is felállíthatnak a fővárosban.

A politikus megjegyezte, egy tábor legalább lesz Párizsban, amiről konkrétumokat pár héten belül jelentenek majd be. Kérdésre válaszolva elárulta, a bevándorlók számától függően két tábor is megnyithatja kapuit, amennyiben az szükséges.

Julliard úgy fogalmazott, annyi biztos, hogy a jelenlegi rendszeren változtatni kell, mert kifulladt.

Szégyenletes a szolidaritásunk, nem vehetjük figyelmen kívül, mi a kötelessége az országunknak, a városunknak. Franciaország alkalmas néhány ezer migráns befogadására, a halogatásnak véget kell vetni

– mondta Julliard.

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere egyébként kedden délután jelentette be, hogy a főváros északi részén tábort létesítenek a bevándorlóknak

(via Le Figaro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik