Nagyvilág

Az olasz püspöki kar elutasítja a tervezett tengeri regisztrációs központ ötletét

Nemet mondunk a hajókon működtetett regisztrációs központokra, meg kell mentenünk a migránsokat, utána jövőt is kínálva nekik, jelentette ki Nunzio Galantino, az olasz püspöki kar (Cei) főtitkára szerdán a La Repubblica című olasz napilapnak.

A püspök leszögezte, hogy ez a fajta regisztrációs központ “a személyek feltartóztatásának egyik rossz változata”. “Az emberi jogokat védő nemzetközi szervezetek, mint a Migrantes Alapítvány és az Olasz Caritas már felhívta a figyelmet arra, hogy a tengerből kimentett migránsoknak joguk van menekültkérelmet benyújtani és ezért fellebbezni is, ha kérelmüket elutasítják”.

Nunzio Galantino az olasz belügyminisztérium tervére reagált, amely szerint az egyik következő olaszországi regisztrációs központot (hot spot) egy olasz hadihajón vagy nagyobb méretű komphajó fedélzetén rendeznék be a Földközi-tenger Dél-Olaszország és Észak-Afrika közötti szakaszán. A tengeri hot spot a kormány szerint a vízből kimentett emberek gyorsabb egészségügyi ellenőrzését és azonosítását szolgálná, s lehetőséget biztosítana arra, hogy a menekültkérelmük pozitív elbírálására jogosultakat mára különválasszák azoktól a migránsoktól, akik erre nem számíthatnak.

Az olasz püspöki kar főtitkára hangsúlyozta, hogy a menekültkérelmek elbírálásának az érkezők “személyes története alapján és nem az úgynevezett biztonságos országok listája szerint” kell megtörténnie. “A nemzetközi védelem így a hajókon nem biztosított” – hangsúlyozta a Cei főtitkára.

Ami az év eleje óta tengerbe veszett több mint kétezer migránst illeti, Nunzio Galantino az áldozatokat “az európai demokráciától kapott pofonnak” nevezte, mivel az képtelen azokat az embereknek védelmet nyújtani, akik éppen “az európai külpolitika és gazdasági döntések által teremtett helyzetek miatt menekülnek”.

Az olasz püspök hozzátette, Európának “nem volt bátorsága” a nemzetközi jog előírta humanitárius folyosókat nyitni a befogadásra hajlandó országok felé, hogy így biztonságossá tegyék az emberek indulását, elkerülve az erőszakot, kizsákmányolás és halottakat.

Hangsúlyozta, hogy a menekültek befogadása mind a 28 európai tagállam közös feladata. “Nem lehet megmenteni az embereket anélkül, hogy lehetőséget kínáljunk nekik a jövőjüket illetően” – mondta Galantino püspök. Javaslata szerint a több mint egy éve táborokban tartózkodó migránsoknak humanitárius védelem címén tartózkodási engedélyt kellene adni.

Az olasz püspöki kar főtitkárának adatai szerint Ferenc pápa tavalyi felhívását követően az olasz egyház több mint kétezer intézményében 23 ezernél több menekültet fogadtak be, valamint 120 ezer migráns fiatalt segítenek.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik