Nagyvilág

Észak-Korea újabb sikertelen rakétateszten van túl

Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre hely idő szerint hajnalban, de valószínűleg sikertelenül - közölte kedden a dél-koreai hadsereg vezérkara.

A közép-európai idő szerint hétfő este 22 óra 20 perckor Vonszan város közeléből elindított rakéta valószínűleg Muszudan típusú, közepes hatótávolságú, ballisztikus volt.
A dél-koreai hadsereg hétfő este már jelezte, hogy rakétaindítás előkészületeit észlelték. Előtte pedig Japán riadókészültségbe helyezte hadseregének egyes egységeit.
Mind a dél-koreai hadsereg, mind a japán védelmi minisztérium közölte a sikertelen keddi rakétaindítás után, hogy gyűjti és elemzi a vele kapcsolatos adatokat. Egy dél-koreai kormányzati forrás szerint a rakéta már valószínűleg az indítóállástól való felemelkedéskor felrobbant.

Muszudan rakétával Phenjan még soha nem tudott sikeres kísérletet végrehajtani.

Áprilisban háromszor is megpróbálták dél-koreai és amerikai tisztségviselők szerint. Szakértők azt mondják, szokatlan, hogy egy sikertelen kísérletet ilyen gyorsan kövessen egy újabb próbálkozás, ráadásul ezt többször megtették. A dél-koreai állami tudományos és műszaki egyetem egyik kutatója úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy valószínűleg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feldühítették a kudarcba fulladt próbálkozások, és türelmetlen.

A dél-koreai média úgy tudja, Északnak 20-30 Muszudan rakétája lehet. Először 2007-ben próbálták ki a típust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik