Külföld

Állatkínzás gyanúja miatt elszállítják a tigriseket a Tigris Templomból

24.hu
24.hu

2016. 05. 31. 15:59

„A tegnapi nap egy rémálom volt” – mondta a CNN-nek a thaiföldi vadvédelmi hivatal igazgatója, Teunjai Noochdumrong. „Amikor a csapatunk a helyszínre ért, tigrisek grasszáltak mindenfelé. Úgy tűnik, a szerzetesek szabadon engedték az állatokat, hogy szabotálják a munkánkat” – tette hozzá.

A hatóság, nyugtatópuskákkal felfegyverzett emberei hétfőn reggel érkeztek meg a Bangkoktól nyugatra, Kanchanaburi tartományban álló Tigris Templomhoz. A  buddhista szentély a turisták kedvelt célpontja, mert a nagymacskák között sétálgathatnak, és közös fotókat készíthetnek velük.

Fotó: Europress

A hatóság szerint azonban, a templom 137 tigrise veszélyt jelent a turistákra, az állatok ráadásul nem a legmegfelelőbb körülmények között élnek. 2001 óta életben volt egy megállapodás az állam és a templom között, amelynek értelmében a szerzetesek gondozhatták a tigriseket, de nem tenyészthették őket, és nem csinálhattak üzletet a tartásukból.

Ehhez képest a turistáknak mindenért fizetniük kellett. A szerzetesek szerint az így befolyt összeget teljes egészében a tigrisekre költötték, és ha áttelepítik őket a templomból, akkor azt egész régió gazdasága megsínyli majd.

A vadvédelmi hatósághoz azonban az utóbbi időben egyre több panasz érkezett turistáktól, akiket tigrisek támadtak meg. Azt mondják, a templom több figyelmeztetést kapott, de semmi sem változott. Az állatok szabadon szaporodtak, közülük sok beteg, vagy teljesen vak.

A hivatal a kitelepítés mellett döntött. Az embereiket a szerzetesek először egyszerűen nem engedték a templom területére. Fél nap várakozás után az egyenruhások végre bejutottak, és nyolc tigrist el is kábítottak, és szállítóketrecekbe raktak. A tigrisek kitelepítése még kedden is tart. „Reméljük egy kicsit sikerül majd felgyorsítani a befogásukat” – nyilatkozta Noochdumrong a CNN-nek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.