Nagyvilág

Zika-vírus: a WHO által igényelt összegnek csak a 13 százaléka gyűlt össze

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a Zika-vírus megfékezéséhez igényelt összegnek mindössze 13 százaléka gyűlt össze a nemzetközi közösség által nyújtott pénzekből, és ez súlyos mértékben csorbítja a vírus terjedésére irányuló erőfeszítések eredményességét. Ezt hétfőn a genfi központú szervezet szóvivője mondta, de azt hozzátette, mindez nem befolyásolja a riói olimpia megrendezését.

A WHO egyik belső jelentése szerint a kért 17,7 millió dollárból csak 2,3 milliót sikerült a nemzetközi közösség tagjaitól begyűjteni, ez mindössze 13 százalék, így több mint 15,3 millió dollár hiányzik. A helyzeten az sem segít túlságosan, hogy a szervezet 3,8 millió dollárt használt fel saját vésztartalékából.

Nyka Alexander, a WHO szóvivője megismételte, hogy ez a hiány nem befolyásolja a nyári olimpiai játékok megtartását Rio De Janeiróban.

Ahogy azt mi is megírtuk, néhány nappal ezelőtt a WHO már közzétette hivatalos álláspontját: közegészségügyi szempontból nem látja indokoltnak sem áthelyezni máshová, sem törölni az augusztus 5. és 21. között rendezendő sporteseményt. A szervezet arra a nyílt levélre válaszolt, amiben csaknem harminc ország 150 tudósa kérte a halasztást vagy áthelyezést.

(mti)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik