Nagyvilág

Venezuelai vérfürdő: 11 embert végeztek ki

Tizenegy emberrel, köztük három serdülőkorúval végeztek ismeretlen fegyveresek Venezuela északnyugati részén.

A venezuelai államügyészség helyi idő szerint vasárnap este közölte, hogy a vérfürdő előző éjjel történt Trujillo szövetségi állam Andrés Bello nevű településén.
Az ismeretlen támadók több házból gyűjtötték be áldozataikat, akiket egy udvarra vezettek, majd agyonlőttek. A fegyveresek ezután autókkal és motorkerékpárokkal elmenekültek a helyszínről. Egyelőre nem tudni a gyilkosságsorozat okát, és azt sem, hányan lehettek az elkövetők. Az áldozatok 15 és 76 év közöttiek, egyikük kolumbiai állampolgár.

A bűnözés miatt a 29 millió lakosú Venezuela ma a világ egyik legveszélyesebb országának számít a háborútól nem sújtott országok sorában. A hivatalos adatok szerint tavaly 100 ezer lakosra 58 emberölés jutott, de egy, az erőszakcselekményeket nyomon követő helyi civil szervezet ennél elszomorítóbb adatokat közölt: jelentése szerint 2015-ben rekordszámú, 27 875 gyilkosság történt az országban, ami 100 ezer lakosonként 90 emberölésnek felel meg. Az ott lakók életet emellett a belpolitikai patthelyzet, az elszabadult infláció, valamint a súlyos élelmiszer- és áramhiány is megkeseríti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik