Nagyvilág

A volt amerikai igazságügyi miniszter szerint Snowden közfeladatot teljesített

Eric Holden szerint a kiszivárogtatónak el kell nyernie büntetését, de a bíróságnak a cselekedete társadalmi hasznosságát is mérlegelni kell.

Edward Snowden közfeladatot teljesített – ezt a meglepő kijelentést tette a volt amerikai igazságügyi miniszter egy interjúban. Szerinte a kiszivárogtató vitát robbantott ki az állampolgárok megfigyeléséről, amelyek nyomán változtatások is történtek.

Eric Holder ugyanakkor úgy vélte, Snowdennek el kell nyernie büntetését, mert veszélyeztette a nemzetbiztonságot, és minősített hírszerzési információkat hozott nyilvánosságra. Holden elmondta: ennek nyomán ügynökök kerültek veszélybe, megromlott a viszony más országokkal, és csökkent a szolgálatok képessége az emberek védelmére.

A volt miniszter szerint a szivárogtatás következményei nem maradtak el: a szolgálatoknak sok mechanizmust újra kellett alkotniuk, és amíg ez nem történt meg, kritikus területeken bénultak meg.

Holder azt mondta: Snowdennek haza kellene térnie, és vállalni a felelősséget. De úgy vélte: a bíróknak a kiszivárogtatás társadalmi hasznosságát is figyelembe kell venniük. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik