Nagyvilág

A volt macedón miniszterelnök is beleszállt Soros Györgybe

Soros György amerikai milliárdos finanszírozza a macedón civil szervezetek kormányellenes tevékenységét - jelentette ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) elnöke a Telegraf.mk szkopjei hírportálnak adott interjújában, amelyet több részben közölt a portál.

Két ellenzékem van: egy hivatalos, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) és néhány szervezete, valamint egy másik, amelyet fizetett ellenzéknek neveznék

– fogalmazott Nikola Gruevszki. Kifejtette, hogy a hivatalos ellenzék “habár közvetett módon”, de felhasználja az utóbbiakat, nagy hangsúlyt fektet az emberek bizalmának elnyerésére, ezért támogatja a civil szervezeteket.

Ezeket a szervezeteket Soros György és más külföldi támogatók pénzelik, és folyamatosan léteznek, nemcsak a tiltakozások idején

– állította a volt macedón miniszterelnök. Magyarázata szerint amikor nem a kormány ellen tiltakoznak, akkor különböző képzéseket, nyilvános vitákat szerveznek vagy a médiában szerepelnek.

Gruevszki szerint a képzésekre a tehetséges és ígéretes fiatalokat veszik fel, akiknek aztán pénzt és ingyenes utazást biztosítanak csak azért, hogy elmenjenek az előadásokra, és “megpróbálják kimosni az agyukat”. Példaként említette, hogy egy 2009-es reklámkampánynak a címe az volt, hogy Te vagy Macedónia, amire válaszul ezek a civil szervezetek megszervezték a Te nem Macedónia vagy nevű kampányt, amelyben arról beszéltek, hogy senkit sem lehet a születési vagy lakóhelyével azonosítani, minden ember a Földön él, azaz ezen szervezetek szerint a hagyománynak és a történelemnek nincs értelme – írja MTI.

Nikola Gruevszki végül aláhúzta: ez a jelenség nemcsak Macedóniában tapasztalható, hanem más országokban is, különösen Kelet-Európában és a Balkánon.

A múlt heti, jubileumi kormányinfón Lázár János úgy fogalmazott, Barack Obama nemrég Európában járt, ahol tisztává tette, hogy Amerikának az az érdeke, hogy Európában minél több muszlim legyen, még akkor is, ha ez betelepítésekkel érhető el. Szerinte Soros tanácsokat adott neki, hogyan kell Európa számára megnyitni a kapukat, hogy minél többen jöjjenek Európába.

Másnap Orbán Viktor a Kossut Rádióban úgy fogalmazott, itt Közép-Európában létezik egy háttérhatalom, ami Soros Györgyhöz köthető. A száj Clintoné, a hang azonban Soros Györgyé.

Csütörtökön Lázár János az 51. kormányinfón újságírói kérdésre elmondta, Orbán Viktor, aki szintén Soros-pénzen tanult, azt mondta, hogy ha Sorosnak hiányzik ez a pénz, visszafizetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik