Nagyvilág

Szakértő: az Iszlám Állam vagy föld alá vonul, vagy ellentámadásba lendül

Az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzése csak az első lépés lehet a közel-keleti béke felé - mondta Kiss Álmos Péter katonai szakértő, a honvéd vezérkar vezető kutatója hétfő este az M1 aktuális csatorna műsorában.

Hangsúlyozta: a most ostromlott Fallúdzsa mellett Irakban Moszul az egyetlen nagyváros, amely a szervezet irányítása alatt van, de az sem jelenti a mára igencsak meggyengült mozgalom végét, ha ezek elesnek.

Lehetséges forgatókönyvnek nevezte, hogy az Iszlám Állam a föld alá vonul, vállalja a presztízsveszteséget, és máshová költözik, esetleg óriási ellentámadásba megy át.

Kiss Álmos Péter hangsúlyozta: a béke megteremtésének fontos előfeltétele, hogy a síiták és a szunniták megtanuljanak egymás mellett élni, de fontosnak nevezte Törökország szerepének tisztázását is, mondván, “egyszerre állnak mind a két oldalon”, bőven támogatva az Iszlám Államot, ugyanakkor részt véve az ellene küzdő koalícióban is. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik