Nagyvilág

Pucér férfit szabadítottak ki a kéményből egy újrahasznosítóban

A 29 éves amerikai férfi azt állította, bújócskázás közben szorult az iowai cég kéményébe. A rendőrség nem hitt neki.

Birtokháborítás vádjával tartóztattak le egy 29 éves férfit az iowai Carroll városában, miután beszorult egy hulladék-újrahasznosító cég kéménybe – jelentette a helyi sajtó. Jordan Kajewski teljesen meztelen volt, amikor a tűzoltók fél órás küzdelem után ki tudták szabadítani. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért nem volt rajta a ruhája, amit egyébként szintén bent volt mellette a kéményben.

A Carroll Daily Times Herlad című lap beszámolója szerint az újrahasznosító tulajdonosa, Brad Sapp kedd este igencsak megrémült, amikor meghallotta a kéménybe szorult férfi suttogását. Azonban amikor ezt elmondta feleségének, a nő csak kinevette, és azzal kezdte el cukkolni, hogy fél a szellemektől.

Nyolc órával később már a nő volt az, aki meghallotta a kéménybe szorult férfi segélykiáltásait. Carrie Sapp elmondása szerint a férfi közölte, hogy “a kéményedben vagyok”, és arra kérte őket, hogy segítsenek neki kiszabadulni. És arra, hogy ne hívják ki a rendőröket. A házaspár ekkor gyorsan kihívta a rendőröket.

A tűzoltók először egy kötél segítségével próbálták kiemelni aférfit, de végül inkább a téglából készült kémény megbontásával szabadították ki szorult helyzetéből. Kajewskit orvosi kivizsgálásra küldték, majd miután rendben találták, előzetes letartóztatásba helyezték, és birtokháborítás vádjával eljárást indítottak ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik