Nagyvilág

Lezuhant repülő: Egyiptom minden létező adatot bekért

Az egyiptomi főügyész adatokat kért hétfőn francia kollégájától az EgyptAir légitársaság múlt héten lezuhant utasszállító repülőgépével kapcsolatban.

A kairói főügyészi hivatal tájékoztatása szerint a gépre vonatkozó dokumentumokra, valamint hang- és videofelvételekre van szükségük abból az időszakból, amikor a gép a Charles de Gaulle nemzetközi repülőtéren tartózkodott egészen addig, amíg el nem hagyta a francia légteret.

Nabíl Szadek ezen kívül a görög hatóságokat arra kérte, hogy adják át az EgyptAir MS804-es járatának pilótája és a görög légiforgalmi irányítás közötti hívások leiratait, és kíváncsiak arra is, hogy a pilóta küldött-e bármilyen vészjelzést, mielőtt a géppel megszakadt a kapcsolat.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó járata a Földközi-tenger felett csütörtök hajnalban tűnt el a radarok képernyőjéről, miután belépett az egyiptomi légtérbe. A repülőgépen 66 ember – 10 fős személyzet és 56 utas – tartózkodott, köztük 30 egyiptomi és 15 francia állampolgár.

Az egyiptomi elnök vasárnap azt mondta: hosszú időbe telhet a katasztrófa okainak felderítése, és bármilyen forgatókönyv elképzelhető a történtekkel kapcsolatban. Az egyiptomi hatóságok már az eltűnés napján valószínűsítették, hogy a gép lezuhant, de hogy miért, azt továbbra is csak találgatni lehet.

Eddig néhány testrészt, személyes tárgyat és roncsdarabot találtak az eltűnt repülő utáni kutatás során, de a gép feketedobozait továbbra is keresik.

A Földközi-tengeren zajló kutatási műveletben részt vevő egyiptomi források szerint a keresési terület nagysága több mint 74 négyzetkilométer és néhány helyen 3 ezer méteres mélységig terjed.

Franciaország járőrhajót, Egyiptom 3000 méteres mélységbe való lesüllyedésre képes tengeralattjárót küldött vasárnap a térségbe, hogy segítse a roncsok és a feketedobozok felkutatását. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik