Nagyvilág

A pillanat, amikor egy Trump arcképével díszített Lamborghini leparkolt a Fehér Ház előtt

A Secret Service is felfigyelt a Donald Trump arcképével díszített „Lamborghini Trumpventadorra”.

Minden bizonnyal csak a kora reggeli órának volt köszönhető, hogy nem rohanta meg hatalmas tömeg Washingtonban azt a különleges, Trump témájú díszítéssel ellátott Lamborghinit, miután leparkoltak vele a Fehér Ház előtt. A kevés ember, aki akkor éppen arra járt, így sem tudott csak úgy elmenni mellette. Csakúgy, mint az amerikai elnökök biztonságára ügyelő Secret Service emberei sem – derült a Speedracer38 nevű YouTube-felhasználó videójából.

A férfi elmondása szerint az ügynökök „nagyon kedvesek voltak”, és csak tudni akarták, ki ő, és mégis mit csinál a Fehér Ház előtt egy Trump arcképével díszített szuperautóval. „Érthető, hogy kérdéseik voltak” – tette hozzá.

A férfi egyik barátja autóját vitte el egy körre az amerikai fővárosban, és természetesen nem tudta kihagyni a lehetőséget, hogy pár felvételt készítsen a Trump arcképét és szlogenjeit, valamint persze az amerikai lobogót viselő sportautóról a Fehér Ház előtt.

A Trumpventador névre keresztelt autót a 2016-os, immár nyolcadik alkalommal megrendezett Gold Rush Rally-ra (nagyjából a Gumball 3000 amerikai megfelelője) készítette fel az egyedi festéssel (ami igazából persze fólia) a Superior Auto Design nevű cég, egy fehér Lamborhini Aventador felhasználásával. Hogy a 691 lóerős, nagyjából 400 ezer dollárba kerülő autó jobban néz-e így ki, azt mindenki döntse le maga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik