Nagyvilág

Osztrák elnökválasztás: a Szabadság Pártnak áll a zászló

A hivatalos eredmények szerint Norbert Hofer vezet, ám a levélben leadott szavazatok még módosíthatják az eredményt.

A belügyminisztérium vasárnap esti, hivatalos, előzetes eredményei szerint az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet 51,9 százalékkal. Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt a szavazatok 48,1 százalékát kapta.

Végleges eredmény azonban csak hétfőn, a levélben leadott szavazatok összeszámlálása után várható. Mivel Norbert Hofer csak 144 000 szavazattal vezet, a végeredmény változhat, miután levélben 900 ezren voksoltak, a 6,4 millió választásra jogosult állampolgárnak csaknem 14 százaléka.

Az áprilisi első fordulón mintegy félmillióan szavaztak levélben, a többség Van der Bellent támogatta. A Sora/ORF közvélemény-kutató által közölt előzetes becslés szerint, amely a levélszavazatokat is figyelembe vette, döntetlen az osztrák államfőválasztás, a két jelölt egyaránt ötven százalékon áll.

A választási részvétel 61 százalékos volt, a levélszavazatokkal együtt a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt vasárnap. Hofer vidéken kapott nagyobb támogatást, míg Van der Bellenre a nagyvárosokban szavaztak többen. A szabadságpárti jelöltet elsősorban az ország keleti és déli részében lévő tartományok szavazói támogatták, Van der Bellenre a nyugati Vorarlberg tartomány és a főváros lakói szavaztak nagyobb számban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik