Külföld

Juncker: Nagy-Britanniát az EU egyszerűen külső országnak fogja tekinteni

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 05. 20. 13:48

Amennyiben elhagyják a közösséget.

Az Európai Unióból való kilépése esetén Nagy-Britanniának el kell majd fogadnia, hogy az unióból egyszerűen külső országnak, harmadik félnek tekintik, figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Le Monde című francia lapnak adott és pénteken megjelent interjújában. Az osztrák államfőválasztással kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) “nincs lehetőség sem a vitára, sem a párbeszédre”.

“Ha a britek nemet mondanának (az EU-tagságra a június 23-i népszavazáson) – ami, remélem, nem fog bekövetkezni -, akkor az unió élete már nem lesz olyan, mint eddig volt. Az Egyesült Királyságnak el kell majd fogadnia, hogy külső országnak tekintik, és nem fognak szőrmentén bánni vele. Ha a britek elhagyják Európát, akkor abból nekünk is, nekik is le kell vonni a következtetést. Ez nem fenyegetés, de a viszonyunk már nem lesz olyan, mint most”, jelentette ki Juncker.

Az osztrák elnökválasztással kapcsolatban, amelynek vasárnap lesz a második fordulója, és amelyen Norbert Hofer, az FPÖ jelöltje számít befutónak – bár az övétől alig elmaradó esélye van a zöldek támogatta Alexander Van der Bellennek is -, a bizottság elnöke azt mondta, “arra a kilátásra, hogy a szélsőjobb nyer, azt kell mondanom, hogy nem szeretem őket. Az osztrákok – nekem úgy tűnt, noha nem törődöm vele – nem szívesen hallják ezt, de a szélsőjobbal nincs lehetőség sem a vitára, sem a párbeszédre”.

Az európai migránsválságról szólva Juncker ismét hangoztatta, hogy létre kell hozni egy határ- és parti őrizeti testületet. “Szeretném, ha maga az Európai Tanács, amely elvben már megállapodásra jutott, szervezné meg Európának a külső határvédelmét. Súlyos hibát követtünk el, amikor a védelem szükségességét alábecsülve alkottuk meg a schengeni rendszert, bár szó sincs arról, hogy Európát erőddé akarnánk alakítani”, mondta az Európai Bizottság elnöke.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.