Nagyvilág

Obama úgy osztotta ki Trumpot, hogy szájára sem vette a nevét

Az amerikai elnök keményen nekiment az milliárdos üzletembernek, miközben a muszlimokat védte.

Keményen bírálta Donald Trumpot és elveit Barack Obama. Az amerikai elnök mindezt úgy tette, hogy egyszer sem említette a republikánusok várható elnökjelöltjének nevét. Anélkül, hogy kimondta volna Donald Trump nevét, reagált a milliárdos üzletember által hirdetett elvekre és azt vetette a szemére,  “nem tudja, miről beszél”, megnyilvánulásaival pedig elárulja az amerikai értékrendet.

Barack Obama a New Jersey államban lévő Rutgers Egyetemen mondott – politikai felhangoktól nem mentes – tanévzáró beszédet. Az elnök már elöljáróban közölte, nem akar szokványos évzáró beszédet tartani, inkább egy sor “sugalmazást” sorol – amelyekről aztán kiderült, hogy kritikái annak, amire Donald Trump jórészt a kampányát építette.

A tudatlanság nem erény, sem a politikában, sem az életben. Nem elegáns dolog, ha az ember nem tudja, miről beszél.

Ezt mondta az elnök a több mint tizenkétezer diplomázónak.

Obama először Trump “Amerikát ismét naggyá tesszük” szlogenjét vette célba. Arra buzdította a diákokat, hogy szálljanak szembe azokkal, akik szerint Amerika régebben jobb és nagyszerűbb ország volt mint most.

Az emberi természet már csak olyan, kivált változások és bizonytalanságok korában, hogy szívesen tekint a múltba, egy képzelt múltba., de tudjátok, mi a helyzet? Hogy az a múlt nem is volt olyan szép.

Az elnök aztán rátért Trump amerikai-mexikói határon építendő falra vonatkozó, valamint a muszlimok amerikai beutazásának átmeneti tilalmáról hangoztatott javaslatára is.

Azt sugalmazni, hogy vége-hossza nincs falat emeljünk határainkon és a bevándorlókat kárhoztatni a kihívásainkért, nemcsak szembemegy történelmünkkel, hanem ellentmond annak a nyilvánvaló ténynek is, hogy növekedésünk, gyarapodásunk, újítókészségünk és dinamizmusunk mindig attól függött, sikerül-e ide vonzanunk az embereket a világ minden részéből.  Így lett Amerika az, ami. Miért kellene ezt most leállítanunk?. 

Az elnök szerint a muszlimok elszigetelése és annak sugalmazása, hogy más elbánásban kellene részesülniük, amikor belépnek az Egyesült Államokba, nem egyszerűen az amerikai értékrend elárulása lenne, hanem elidegenítené azokat a közösségeket Amerikában és szerte a világban is, amelyek a legfontosabb partnerek a szélsőségesség elleni harcban. Az elnök egyébként a múlt héten a washingtoni Howard Egyetemen mondott évzáró beszédet, két hét múlva pedig a coloradói katonai akadémián végzőket búcsúztatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik