Nagyvilág

Dzsihadista fiatalok végeztek ki szíriai kormánykatonákat

Sokkoló videofelvételt tett közzé az Iszlám Állam (IÁ), amelyen a terrorszervezet két francia fiatalkorú tagja kivégezte a szíriai kormányerők két tagját Aleppóban - közölte vasárnap a Russia Today orosz hírtelevízió.

A videofelvételen, amelyen részben francia nyelven beszélnek és anely a “Sur les traces de mon pere” (Apám nyomdokaiban) címet viseli, két francia tizenéves látható, néven nevezve őket.

A fiúk állítólag testvérek és apjukkal együtt érkeztek Szíriába, aki később életét vesztette a harcokban.

A videó a két francia tizenévesnek az Iszlám Állam soraiban folytatott életét hivatott szemléltetni, illetve azt, hogyan nevelik őket dzsihadistának.

A fiatalok először a világ vezetőinek posztereire lőnek,  köztük Francois Hollande francia elnök képmására is, majd ezt követően kivégezik a két fegyvertelen szíriai férfit, akik közül az egyik állításaik szerint az alavita kisebbség Nuszajri Hadseregének kéme, míg a másik annak katonája volt. Bassár el-Aszad szíriai elnök és környezete is az iszlám alavita irányzatát követő kisebbséghez tartozik.

Az iszlamisták Telegram közösségi oldalán tett bejegyzésből ugyanakkor az derül ki, hogy a kivégzett két férfit kémkedésért találták bűnösnek.

Gyerekek gyakran válnak az IÁ kezében félelemkeltés eszközeivé: alig két hete, hogy a terroristák olyan videót tettek közzé, amelyen szíriai árvagyerekek bosszút esküsznek szüleik haláláért.

Februárban az iszlamisták egy másik sokkoló videóján egy Dzsihádi Juniornak nevezett, terepszínű ruhákba öltözött négyévest mutattak, aki egy távirányító működésbe hozásával három rabot robbantott fel.

Tavaly decemberben pedig a dzsihadisták olyan videója látott napvilágot, amelyen egy hatfős, nagyjából nyolcéves gyerekekből álló csoport bújócskát játszva szíriai foglyokat végez ki, akiket korábban ősi romok között rejtettek el. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik