Nagyvilág

A német ellenzéki párt reméli, hogy összeomlik az EU-Törökország megállapodás

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unión (CDU) kívül a Bundestag valamennyi pártja jelezte fenntartásait a EU-Törökország megállapodással szemben. Horst Seehofer bajor miniszterelnök azt mondta, hogy ugyan nem ellenzi a tárgyalásokat Törökországgal, de veszélyes függő viszonyba kerülni Ankarával, és nem szabad reagálni a fenyegetésekre.  Szerinte az EU-Törökország megállapodás hozzájárult az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt megerősödéséhez, pedig nem is a menekültválság közös kezeléséről kötött egyezség miatt csökken a Németországba érkező menedékkérők száma, hanem a balkáni migrációs útvonal lezárása miatt.

“A munkát mások végezték el, kizárólag Ausztria és a balkáni országok döntéseiből profitálunk”, mondta Horst Seehofer. Hozzátette, hogy Bajorország akár rendőrökkel is kész segíteni Ausztriának az osztrák-olasz határon fekvő Brenner-hágó biztosításában, hogy semmiképpen ne ismétlődjék meg a tavalyi menekülthullám.

Sigmar Gabriel alkancellár is úgy gondolja, hogy legjobb esetben is csak az igazság fele az, hogy az EU-Törökország megállapodás miatt apad a menekülthullám. Szerinte a menedékkérők száma azért csökken, mert lezárták az utat a Balkánon, Törökország pedig gondoskodik arról, hogy kevés hajó induljon el a tengeren Görögország felé. A csökkenés oka ” Orbán és Erdogan kombinációja”, mondta Sigmar Gabriel.

A CDU/CSU mindig is ellenezte Törökország uniós tagságát, szerintük Angela Merkel és társai meghajoltak Erdogan előtt. Visszafogottabban fogalmazott az SPD legnépszerűbb politikusa, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, aki azt mondta, hogy most a török térfélen van a labda, Ankarának kell megmondania, hogy miként tervezi rendezni a nyitott kérdéseket.

A nagyobbik ellenzéki párt, a Baloldal társ-frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht nagyon reméli, hogy összeomlik az EU-Törökország megállapodás. Az összeomlás szerinte természetesen Merkel kudarca lenne, és megmutatná, hogy végzetes politikájával elszigetelte magát Európában. Sahra Wagenknecht hozzátette, Erdogan török államfő Angela Merkel miatt érzi úgy, hogy annyira megerősödött, hogy megtiporhatja az emberi jogokat és fokozatosan iszlamista diktatúrává alakíthatja át Törökországot.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. A vízummentességhez a török félnek 72 feltételt kell teljesítenie. Hiányosságok a többi között a terrorizmus elleni fellépés szabályozásában mutatkoznak, Recep Tayyip Erdogan azonban május elején bejelentette, hogy szó sem lehet a terrorizmus elleni harcra vonatkozó török törvény módosításáról, írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik