Nagyvilág

Mindenki csak nézte, ahogy szétvernek egy nőt az utcán (18+)

Mosolyogva, nevetgélve nézte végig több tucatnyi járókelő, ahogy egy férfi fél órán keresztül vert egy nőt egy forgalmas utcán Philadelphia  városában, anélkül, hogy bármelyikük is az áldozat segítségére sietett volna. Az esetről készült videófelvételen látni, ahogy többen is mobiltelefonjukkal videóznak, mások egykedvűen söröznek, miközben a járdán fekvő nőt brutálisan veri támadója.

Egy szemtanú arra a kérdésre, hogy bárki is próbált-e segíteni az áldozatnak, a Fox29 televízió híradójának elmondta, hogy senki sem ment oda, mindenki csak „mosolyogva, nevetgélve” bámulta a jelenetet. „Úgy álltak ott, mintha egy teljesen átlagos nap lenne, mintha semmi sem történne” – mondta el a neve elhallgatását kérő férfi.

A szemtanú elmondta: ő azért nem lépett közben, mert féltette a saját testi épségét, inkább csak mobiltelefonjával rögzítette az eseményeket. A férfi magyarázatként hozzátette, hogy „ez egy rossz környék”. Végül valaki a környékről csak kihívta a rendőröket, akik után nagyon hálásak voltak a videónak, ami alapján könnyedén vádat tudnak emelni a nőt verő férfi ellen.

A Fox29 információi szerint a nőt kórházba szállították, de azt nem közölték, hogy milyen állapotban van, és milyen sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik