Nagyvilág

Beismerte a 13 éves fiú, hogy megerőszakolt egy 5 éves kislányt

Egy nappal a bírósági tárgyalása megkezdése előtt tett vallomást az a brit fiú, akit azzal vádoltak, hogy az otthonában megerőszakolt egy ötéves kislányt. A gyerekek barátok voltak, mielőtt az eset tavaly augusztusban megtörtént.

A fiú akkor 12 éves volt, de mentális problémái miatt, szellemi és érzelmi fejlettsége még most is egy hét-nyolc éves gyerek szintjének felel meg.

Az áldozat édesanyja a bíróságon elmondta, hogy a családját teljesen összetörték a történtek. A kislány öngyilkosságot fontolgatott, a szülei pedig depressziósak lettek, amiért hagyták, hogy ez megtörténjen. A nő azt mondta, mindannyian úgy érzik, mintha kitépték volna a szívüket, és fogalmuk sincs, hogy teszik majd túl magukat a szörnyűségen.

Anne Arnold bírónő figyelembe véve a fiú beismerését, megbánását, és mentális állapotát, nem küldte zárt intézetbe a vádlottat. A fiúnak egy éven át kell majd együtt dolgoznia egy erőszakos kiskorúakkal foglalkozó, speciális szakemberekből álló csoporttal, a neve pedig felkerül a szexuális bűnelkövetők nyilvános listájára.

(Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik