Nagyvilág

Nincsenek iszlamista kapcsolatai a müncheni késes támadónak

A merénylet előtti estét egy magyar személlyel tölthette a támadó, de ennek valószínűleg nincs jelentősége a gyilkossággal kapcsolatban.

Nincsenek jelei annak, hogy a keddi bajorországi késes támadás feltételezett elkövetőjének lennének társai, és kapcsolatban állna radikális iszlamista körökkel – mondták az ügyben indult eljárás vezetői müncheni sajtótájékoztatójukon.

Az elkövető, egy 27 éves, munkanélküli német asztalos ellen emberölés és három rendbeli emberölési kísérlet gyanúja miatt indítottak eljárást. Tettét elismerte, de kihallgatása során nehezen érthető kijelentéseket tett és zavartnak tűnt, ami összefüggésben lehet azzal, hogy két napja kábítószer-fogyasztáson kapták, illetve pszichiátriai gondozásba került.

A tartományi bűnügyi hivatal alelnöke azt is elmondta, hogy az elkövető nem volt a nemzetbiztonsági szolgálatok látókörében.

A férfi hétfő este Giessen környéki otthonából ismeretlen ok miatt Münchenbe utazott, ahol a főpályaudvar környékén tartózkodott éjszaka. Megismerkedett egy magyar személlyel, vele töltötte az éjszakát, majd kedd hajnalban az első elővárosi vonattal elutazott Grafingba. Ott a vasútállomáson kést rántott, és válogatás nélkül támadt az emberekre. A támadásban egy ember meghalt, egy életveszélyes sebesülést, két ember pedig súlyos sérülést szenvedett.

A támadó a késeléskor mezítláb volt, ezt azzal indokolta a kihallgatásán, hogy úgy érezte, poloskák másznak a cipőjében. Elismerte, hogy áldozataira “Allah akbar” és “Meg kell halnod, hitetlen!” felkiáltással támadt, és azt mondta: nemrég áttért a muzulmán vallásra, de erről nem lehet biztosat tudni.

A férfi letartóztatásáról szerdán határoz a bíróság, de lehet, hogy nem büntetés-végrehajtási, hanem elmegyógyászati intézetben helyezik el, mert kételkednek beszámíthatóságában. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik