Nagyvilág

Asselborn: Orbán meg fogja nyerni a kvótareferendumot

A szocialista politikus szerint az Unió halálát jelentheti, ha állandóan népszavazással döntünk uniós ügyekről.

Az Európai Unió “meghal”, ha uniós kérdéseket népszavazással döntenek el – mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az ARD német országos köztelevízió Europamagazin című műsorának hétvégi adásában. A szocialista politikus elmondta:

Orbán Viktor Magyarországon most népszavazást tart, és azt mondja, hogy egy migráns sem jöhet Magyarországra.

A magyar miniszterelnök “meg fogja nyerni ezt a referendumot”, és ha Magyarország népszavazást tart, akkor talán más tagállamok is így tesznek, és

dobhatjuk a szemétdombra az Emberi Jogok Európai Egyezményét

– mondta Jean Asselborn.

Akinek nem tetszik a sebesség, kisebb súllyal vethet a latba

Ha az utóbbi tíz évben kibontakozott folyamatok tovább tartanak, kialakul egy “mag-Európa”, és azon országok, amelyek nem akarnak ezzel a “sebességgel” haladni, kénytelenek lesznek a döntéshozatalban megelégedni egy “másmilyen jelentőséggel” – tette hozzá.

Nem fogadhatjuk el, hogy a szolidaritás megszűnik az Európai Unióban”, és ebben a kérdésben minden tagállamnak állást kell foglalnia, “igennel vagy nemmel” – hangsúlyozta a luxemburgi külügyminiszter.

Úgy vélte, el kell dönteni, hogy az EU “vonszolja-e magát tovább letargikusan”, vagy vegyen új lendületet, és ha egy ország azt mondja, hogy “nincs szükségünk Schengenre, az euróra, a szabad mozgásra, a szolidaritásra, a strukturális- és kohéziós alapokra”, akkor be kell látni, hogy “zárt intézménnyé” lehet tenni uniós tagállamokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik