Nagyvilág

Utolsó török miniszterelnökként távozhat Davutoglu

A két hét múlva leköszönő Ahmet Davutoglu török miniszterelnököt búcsúztatja a pénteki török sajtó, több lap is megjegyzi: ez már annak előszele, hogy a jövőben az elnök gyakorolja majd a végrehajtó hatalmat.

A Recep Tayyip Erdogan elnökkel szemben a hatalmi harcban alulmaradt Davutoglu csütörtökön jelentette be: nem indul a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöki tisztségéért a május 22-re kitűzött rendkívüli kongresszuson. A párt alapszabálya értelmében így kormányfő sem maradhat.

Az utolsó miniszterelnök

– hirdette címoldalán a Posta című napilap.

Szükségből távozom

– emelte ki az újság Davutoglu csütörtöki sajtótájékoztatójából. A lap felidézte Aydin Dünalnak, Erdogan tanácsadójának és az AKP egyik ankarai képviselőjének szavait:

Erős államfővel és erős kormányfővel Törökország nem működik, nem kormányozható jól. A kapcsolatuk mindig problémás volt. Ezt követően egy kevésbé karizmatikus miniszterelnök érkezik

– fogalmazott.

A Posta szerint Davutoglu távozásával Törökországban már a tervezett új alkotmány elfogadása előtt beköszöntött az elnöki rendszer, melyben az államfő gyakorolja a végrehajtó hatalmat.

A Habertürk hasonlóan vélekedett. Mint írta: május 4-el, Davutoglu és Erdogan szerda esti találkozójával világossá vált Törökország vezetésének új megközelítése, a köztársasági elnöki rendszer. A két vezető közötti hatalmi viszály a miniszterelnök távozásával véget ért. A napilap Davutoglura hivatkozva hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a miniszterelnök azért távozna, mert kormányzása kudarcot vallott. Szívvel-lélekkel dolgozott, a nép rá a tanú – írja a lap.

Az újság külön kiemelte, hogy Davutoglu sajtótájékoztatóján nem tehettek fel kérdéseket az újságírók, valamint, hogy beszéde alatt több párttársa könnyeivel küszködött.

A Sabah című legfőbb kormánypárti napilap mást emelt ki Davutoglutól: “senki ne próbálja meg kiengedni a zendülés szellemét a palackból”, “hűséges katonaként utolsó lélegzetemig folytatom a munkát az AKP képviselőjeként”, “soha nem mondok egy rossz szót sem az államfőre, akinek a barátságát mindennél többre értékelem és akinek a családja az én családom is”.

A tekintélyes napilapok továbbá arra helyezték a hangsúlyt, hogy Davutoglu lojalitását fejezte ki Erdogan iránt, valamint egységre és összefogásra szólította fel AKP-s párttársait.

A Milliyet szerint a miniszterelnök “jó diplomáciai érzékkel” búcsúzott.

Erdogan csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy Davutoglu maga hozta meg döntését.

A Vatan című napilap értesülései alapján öt politikus neve merül fel az AKP lehetséges pártelnökeként, s így következő kormányfőként; Binali Yildirim közlekedési miniszter, Bekir Bozdag igazságügyi miniszter, Berat Albayrak energiaügyi miniszter, aki ugyanakkor Erdogan veje, továbbá Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes vagy Mehmet Ali Sahin, az AKP jelenlegi elnökhelyettese válthatja Davutoglut a kormány élén. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik