Nagyvilág

Összefogtak a szír menekültek a kanadai futótűz károsultjaiért

Naser Nader évekkel ezelőtt átélte Szíriában azt, amit most a kanadai Fort McMurray lakosai a napok óta pusztítót futótűz miatt. 

Átéltem, ott voltam. Láttam a tüzet, a vért, sok mindent elvesztettem.

Nader egy a rengeteg Calgary-ban élő szír menekült közül, akik most valamit vissza akarnak adni a befogadó országuknak. A szír menekültek segélyszervezete pénzt gyűjt, hogy a nehéz időkben segélyszállítmánnyal kedveskedjen a károsultaknak.

Galéria
Fotó: MTI

A férfi decemberben érkezett Kanadába feleségével és két gyermekével. 2013-ban hagyták el Damaszkuszt, majd három évig Jordániában éltek. Tapasztalataikból tudják, hogy minden apró segítség számít a nehéz időkben.

Nader és egy másik szír menekült, Rita Kallas csütörtökön meglátogatott egy bevásárlóközpontot, ahol pelenkát, fogkefét, WC-papírt, vizet és párnákat vettek az evakuáltaknak.

Nap közben körbejárták Calgary-t, hogy háztartásonként öt dollárt kérjenek a bajba jutottak megsegítésére.

Az ötlet Rita Kallas agyából pattant ki, ő fordult a városban élő szír közösséghez. Nyilatkozatában elmondta, tudja, mit éreznek most a kitelepített lakosok.

Galéria
Fotó: MTI

Ő férjével és fiával telepedett le Kanadában, szintén 2015 decemberében. Amikor meghallotta a híreket, minden eszébe jutott, amit Szíriában átélt.

Különösen fájó, ha valamit elveszítesz és nem tudod visszahozni. A kanadaiak rengeteget segítettek rajtunk, most rajtunk a sor. A közösség része szeretnénk lenni

– fogalmazott a nő.

Sokáig nem költözhetnek vissza otthonukba az evakuáltak

Az erdőtűz rohamosan terjed déli irányban, és a hatóságok elrendelték Anzac város kiürítését is, ahol kezdetben elszállásolták az ötven kilométerre északabbra fekvő Fort McMurrayből kiköltöztetett lakosok egy részét. Fort McMurrayből 88 ezer ember menekült el, a városban 1600 épület vált lángok martalékává, és már az ottani repülőteret is fenyegeti a tűz. Az összes kereskedelmi járatot törölték.

Az erdőkkel körülvett Fort McMurray a kanadai olajmezők környékén fekszik, az olajmezők zöme azonban északabbra található a várostól, míg a tűzvész leginkább a város déli területeit sújtja és dél felé terjed.

Az Albertát sújtó súlyos erdőtüzek kialakulásához hozzájárult az évszakhoz képest szokatlanul nagy meleg és szárazság, továbbá szítja a lángokat az erős északi szél.

(via CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik