Nagyvilág

Kim Dzsongun megnyitotta az észak-koreai pártkongresszust

Az első titkár még nem is élt akkor, amikor az előzőt tartották 1980-ban.

Kim Dzsongun az ország atomfegyver-programjában elért áttöréseket méltatta a Koreai Munkapárt kongresszusán tartott nyitóbeszédében. Az észak-koreai állampárt csaknem negyven év után először tart kongresszust ezen a hétvégén. A most 33 éves első titkár még meg sem született, amikor az előző párttanácskozást tartották 1980-ban.

Kim szerint a januári kísérleti robbantás, amit állítólag hidrogénbombával hajtottak végre, megmutatta a világnak, hogy Észak-Korea nem hódol be a külső nyomásnak és a szankcióknak. A nagy hatótávú rakétakísérlet pedig demonstrálta az egész világnak az ország legyőzhetetlen lelkületét és végtelen erejét – tette hozzá.

A beszédet küldöttek ezrei hallgatták Phenjanban. 130 külföldi tudósítót is meghívtak az eseményre, de nem engedték be őket a kongresszus helyszínére, kétszáz méterrel arrébb követhetik a történéseket. (al-Dzsazíra)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik