Nagyvilág

Túszcsere: testvére váltotta ki a fogságból a kolumbiai politikust

Fivéréért cserébe engedett el egy kolumbiai politikust a latin-amerikai ország második legnagyobb gerillaszervezete, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) - vált ismertté helyi idő szerint csütörtökön.

Chocó tartomány egykori kormányzóját, Patrocinio Sánchez Montes de Ocát több mint kétévi raboskodás után április 3-án engedték el. Szabadon bocsátását Juan Manuel Santos kolumbiai elnök reménykeltő jelzésként értékelte tekintettel arra, hogy a kormány mindössze egy héttel azelőtt, március végén jelentette be, hogy béketárgyalásokat kezd az ELN-nel. Santos hangsúlyozta, mennyire összeegyeztethetetlen a békefolyamattal az emberrablások gyakorlata.

Ehhez képest az 53 éves politikus kórházi ágyán felfedte: szó sincs arról, hogy az ELN békejobbot nyújtott volna Bogotának, ugyanis elengedésének feltétele az volt, hogy bátyja, a szintén politikus Odin átveszi helyét a fogságban.

Az egykori kormányzó elmondta, fogva tartása alatt epehólyag-fertőzést kapott, és emiatt huszonöt kilót fogyott.

Szavai szerint azzal, hogy testvére vállalta helyette a fogságot, gyakorlatilag megmentette az életét.

Előfordul, hogy a túszokat kicserélik – mondta az AP amerikai hírügynökségnek Herbin Hoyos, akinek rádióműsorában a hallgatók üzeneteket küldhetnek elrabolt és a dzsungelben fogva tartott szeretteiknek. Az újságíró szerint ennek egyik leggyakoribb oka a túsz legyengült egészségi állapota. A másik az, hogy a legtöbbször a fogoly kezeli a család pénzügyeit, ezért csere keretében elengedik, hogy elő tudja teremteni a váltságdíjat.

Az ELN-t az 1959-es kubai forradalom hatására alapították radikális katolikus papok. A mozgalomnak jelenleg nagyjából 1500-2000 harcosa van. A marxista-leninista szervezetet az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorcsoportnak tartja. Tevékenységét jórészt emberrablásból és zsarolásból finanszírozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik