Nagyvilág

„Bocs, az első ölésem bénára sikerült” – gonosz üzenetet találtak a halott házaspár mellett

A kaliforniai párt saját otthonukban lőtték agyon gyilkosaik. Akik saját fiaik voltak.

A kaliforniai hatóságok letartóztattak egy 22 éves férfit, valamint 17 éves öccsét, akik a rendőrség gyanúja szerint megölték szüleik, akiknek maradványait a hétvégén találták meg San Jose-ben található otthonukban – jelentette a helyi sajtó. A két testvér ellen egyelőre nem emeltek vádat, de a rendőrség közlése szerint nem keresnek más gyanúsítottakat.

Golam és Shamima Rabbi holttestét vasárnap találták meg rokonok és barátok, akik azután keresték fel őket, hogy napok óta nem tudták elérni a házaspárt. A holttestek közelében a falon „teljesen gonosz” feliratokat találtak a rendőrök – közölte a KPIX 5 televízió híradójával egy rendőrségi forrás. Egyebek mellett az volt olvasható a falon, hogy „Bocs, az első ölésem bénára sikerült”, valamint a házaspár két gyerekén élcelődő mondatokat.

san jose gyilkossag01
Golam és Shamima Rabbi, két gyerekükkel (Fotó:KPIX 5)

A hatóságok közlése szerint a lövöldözés értelmi szerző az idősebb testvér, Hasib Golamrabbi volt, aki egyik barátjának részletesen beszámolt arról, hogyan ölte meg szüleit. A fiatalember egy napig bujkált barátja házában, aki csak akkor merte értesíteni a rendőröket, amikor Hasib elment tőle.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a két gyerek miért gyilkolta meg szüleit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik