Nagyvilág

Tíz év börtönt kaphatnak, mert a Facebookon szidták az új thai alkotmányt

Nem lehet kritizálni a puccsal hatalomra került katonai kormány alaptörvény-tervezetét.

Feljelentést tett a thai választási bizottság egy Facebook-csoport ellen, ahol szerintük „ostoba és durva” módon bírálták a katonai vezetés készülő alkotmányát. Arra a jogszabályra hivatkoznak, amely tiltja az „alaptörvénnyel kapcsolatos kampányt”.

Az egyik választási biztos elismerte: „példát akarnak statuálni”, és hozzátette: „az embereknek mostantól az eszüket használva kell beszélgetniük az alkotmányról”.

A készülő alaptörvényt több politikai csoport antidemokratikusnak tartja, még az ENSZ emberi jogi főbiztosa is figyelmeztette a juntát, hogy mérsékelje az alkotmánytervezetben szereplő, vészesen túlzó hatalmi jogköröket. Azt is kérte a hadsereg által kinevezett kormánytól, hogy inkább bátorítsa, és ne korlátozza a tervezetről szóló párbeszédet.

Múlt pénteken Thaiföld uralkodója hagyta jóvá azt a törvényt, amely tíz év börtönnel sújtaná azokat, akik az alkotmányról szóló augusztus 7-i népszavazás előtt kampányolnak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik